Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom
A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom 51 ben 220 sajtótermék került át Magyarországról Szlovákiába, amelyek évi összpéldányszáma elérte a 3,5 milliót. Ezek pedig a csehszlovák megítélés szerint „veszélyesek” voltak. Dénes szerint „még az olyan - idézőjelben - ártatlan képes folyóiratok is, mint a Béke és Szabadság, vagy a Ludas Matyi rendkívül ravasz módon lázítottak a párt és a kormány ellen”. Ezért javasolta, hogy „a jövőben jobban figyelniük kellene a testületeinknek, hogy milyen sajtótermékek és milyen mennyiségben kerülnek be az országba”. Felszólalásával Dénes nyitott kapukat döngetett, hiszen a magyarországi sajtó behozatalának korlátozására már korábban intézkedések történtek,54 sőt a következő években már nemcsak a sajtótermékek behozatalát igyekeztek korlátozni, hanem kísérletek történtek a szlovákiai magyar közkönyvtárak állományának felülvizsgálatára s a prágai Magyar Kulturális Intézet által Magyarországról behozott könyvek „cenzúrázására” is. 1961-ben például a csehszlovák Külügyminisztérium felkérésére a CSKP KB PB is foglalkozott a prágai Magyar Kulturális Intézet által Dél-Szlovákiába szétküldött könyvek kérdésével. A testület határozatot fogadott el arról, hogy az illetékes szervek hozzanak megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy az „ideológiailag hibás magyar könyvek” ne kerüljenek be az országba, valamint hogy a már könyvtárakban, iskolákban és tudományos intézményekben meglevő ilyen könyvek kiselejtezésre kerüljenek.55 Tanulságok Ha összességében akarjuk értékelni a szlovákiai magyar lakosságnak az 1956-os magyar forradalomhoz való viszonyát, akkor csak nagyon óvatos megállapításokat tehetünk. Az ugyan leszögezhető, hogy a magyar lakosság rendkívül nagy figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, ám többségük a forradalomhoz való viszonyát nem fejezte ki nyilvánosan. Hogy miért? Megkockáztathatjuk azonban azt a feltevést, hogy ebben a pártállami terror, a déli járásokba felvonuló hadsereg és a belügyi szervek fokozott jelenléte éppúgy közrejátszott, mint az a bénultság, amely még mindig nem oldódott fel a magyarok körében az 1944 és 1948 közötti időszak óta. Ebben a helyzetben döntőnek mutatkozott az is, hogy 1945 és 1948 között a szlovákiai magyarok nemcsak korábbi országos politikai vezetőiket veszítették el (1945-ben a két háború közötti magyar politikusok legtöbbje börtönbe került, illetve Magyarországra vagy Nyugatra távozott), hanem elveszítette a falusi közösségekben természetes autoritással bíró gazdákat, református papokat, tanítókat, a szinte teljes pozsonyi és kassai magyar polgárságot. A helyükbe lépő új nomenklatúra pedig egyrészt nem volt alkalmas arra, hogy a magyar közösség érdekeinek védelmét felvállalja, másrészt pedig ez nem is állt szándékában. Megfelelő vezetők és irányadók, érdekvédelmi szervezetek stb. nélkül pedig a magyarság többé-kevésbé engedelmes tömegnek bizonyult a párt kezében. Ugyanilyen fontosnak tarjuk azonban azt is, hogy a szlovákiai magyarok többsége a forradalmat olyan eseményként fogta fel, amely által a magyarság kivívta a demokratikus világ elismerését. A második világháborúban újból a vesztes oldalra kerülő s igazságtalan módon a kollektív bűnösség vádjával sújtott kisebbségi magyar számára 1956 így hosszú idő után az első olyan eseménysort jelentette, amely kapcsán büszke lehetett magyarságára, s ez vélhetően pozitívan hatott önértékelésére és nemzettudatára is.
