Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom
48 Simon Attila Ilyen főszerepet szántak volna Fábry Istvánnak,40 a rozsnyói származású magyar kommunistának, akit egy, a CSKP KB október 24-i ülésén felmerült javaslat szerint a magyarországi ellenforradalmárok ellen verbuválandó önkéntes egységek élére kívántak állítani.41 Már október 28-án létrejött viszont a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának keretén belül egy külön koordinációs központ, amely a Magyarországra irányuló “illegális és legális” propagandát irányította.42 Ennek élére pedig ismét csak nem véletlenül egy neves szlovákiai magyar kommunista, a Csemadok akkori elnöke és az SZLKP KB tagja, Lőrincz Gyula került. A járási pártközpontokba (itt elsősorban a dél-szlovákiai járásokról van szó), ahol a korábbi időszak örökségének köszönhetően elsősorban szlovák nemzetiségűek ültek, az SZLKP KB 40 magyar anyanyelvű vagy magyarul jól beszélő pártmunkást küldött. Az ő feladatuk volt, hogy koordinálják azokat a magyarországi forradalommal kapcsolatos pártfeladatokat, amelyek megkövetelték a magyar nyelvben való jártasságot. A Magyarországra irányuló csehszlovák propaganda fontos elemét képezte a röplapok és a szovjetbarát szemléletet tükröző sajtó magyarországi terjesztése. A százezres példányszámot is meghaladó alkalmi röplapok mellett hangsúlyos szerepet kaptak a dél-szlovákiai magyar sajtótermékek magyarországi terjesztésre szánt különkiadásai, amelyekben a CSKP álláspontját tükröző írások által próbálták befolyásolni a magyarországi közvéleményt. Az SZLKP KB főtitkára, Karol Bacílek által 1956. december 12- én az SZLKP KB elé terjesztett beszámolója szerint november 12-ig az Új Szó című napilap 14 rendkívüli kiadását szállították Magyarországra, átlagosan 50 ezres példányszámban.43 Ezen kívül négy rendkívüli kiadása jelent meg az Új Ifjúság című hetilapnak, de több járási lap és a Dolgozó Nő című lap külön erre a célra nyomtatott kiadásai is nagy számban kerültek át a forradalmi Magyarországra. A Komáromban megjelenő járási földműves lapnak például 10 rendkívüli Magyarországra szánt kiadása jelent meg november végéig. A határon átszállított sajtótermékek két érdekes kérdést is felvetnek: az újságok átjuttatatásának mikéntjét és azok magyarországi recepciójának a kérdését. Ami az előbbit illeti, a csehszlovákiai lapok átszállításában meghatározó szerepet vittek a szlovákiai magyarok. Ezt Karol Bacílek is fontosnak tartotta hangsúlyozni a már említett értékelő felszólalásában, amelyben többek között a következőket mondta: „Ebben az időszakban a rendkívüli intézkedések biztosítása és a Magyarországra irányuló sajtó- és agitációs anyag átszállítása terén óriási munkát végeztek a magyar nyelven tudó párttagok, de pártonkívüliek is. Főképpen azok a magyar nemzetiségű elvtársak, akik az ellenforradalmárok által megszállt magyarországi területeken kilométerek tucatjait és százait tették meg, hogy kapcsolatot teremtsenek az ottani párttagokkal, segítsék a pártépítést, és rendeltetési helyükre szállítsák az agitációs anyagokat. Talán helyénvaló lenne megfontolni, és néhányukat kitüntetésre felterjeszteni bátorságuk miatt.”44 A napilapokat, hetilapokat és röplapokat elsősorban Magyarország északi, határ menti megyéibe igyekeztek eljuttatni, s ebből a feladatból elsősorban azok vállaltak nagyobb részt, akik megfelelő helyismerettel rendelkeztek, rokoni és baráti kapcsolataik révén könnyebben tudtak magyarországi segítséget igénybe venni. Tevékenységük azonban így sem volt veszélytelen, hiszen a forradalmi erők gyorsan felfigyeltek az ellenük irányuló agitációra, s igyekeztek akadályokat gördíteni az elé. Jó példa erre az a levéltári forrásokkal is dokumentálható eset, amely az államhatár dunai szakaszán, Mosonmagyaróvár közelében zajlott le: Október 28-án a Somorjai járási pártszervezet megbízásából két férfi (Juricin Imre és Nagy János) csónakkal a Dunán átkelve
