Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom
A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom 45 azonban ellenkező irányú hatásokat is kiválthattak, s egyeseket elidegenítettek az eseményektől. Egy jelentés szerint ez a római katolikus papság köreiben is megfigyelhető volt: „A magyar római katolikus papság örül a magyarországi felkelésnek, s az a véleményük, hogy a magyarok ezzel kivívták az egész civilizált világ szimpátiáját. Hegyi (nevű) r. k. pap Ostrov faluból (Nagymegyeri járás) úgy nyilatkozott, hogy a kommunizmus Magyarországon már eljátszotta a szerepét. Hasonlóan nyilatkozott a tótgurabi plébános, aki dicsérte a magyar hősiességet, s azt mondta, ezzel a magyar felkelők beírták a nevüket a történelembe. A szlovák papok között általános az elutasítás a magyarokkal szemben. A nagyszombati Szent Adalbert Társulás intézője többek előtt szó szerint azt mondta: „Inkább százszor a kommunisták, mint a magyarok alatt.’’23 Az esetleges revízióról szóló hírek azonban leginkább a Dél-Szlovákiában élő telepeseket rémítette meg, akik között több településen is lábra kaptak olyan híresztelések, hogy hamarosan el kell hagyniuk otthonaikat.24 Az ilyen és hasonló tartalmú források ellenére a forradalom hatása alatt kiváltott nacionalista momentumokat mégis marginális jelenségnek kell tekintenünk. Ebből a szempontból Pásztó András sorait tartjuk inkább hitelesnek, aki kamasz fejjel, az esztergomi eseményeket Párkányból figyelve élte át a forradalmat: „Többségében azonban azt vártuk, hogy végre nyugodtan átmehessünk Esztergomba, találkozhassunk a rokonokkal, ismerősökkel. Úgy érzem ma is, hogy még a felnőttek is csak így egyszerűen fogalmazták meg a dolgokat, és senki sem beszélt visszacsatolásról, határrevízióról. Olyan esetekről sincs tudomásom, hogy a városkánkban élő szlovákok ellen fordult volna a hangulat, vagy ők ítélték volna el a forradalmat. Ez már akkor sem nemzetiség kérdése volt.”25 A szlovákiai magyaroknak a forradalommal kapcsolatos megnyilvánulásainak formái Az 1956-os forradalom idején a szlovákiai magyarok egyetlen legitim képviseleti szervvel sem rendelkeztek. A Csemadok ugyan a szlovákiai magyar lakosság jelentős tömegeit tömörítette, akik lelkesen használták ki a szervezet égisze alatt folyó magyar nyelvű kulturális munka lehetőségét, ám a Csemadok központi vezetése sokkal inkább a CSKP érdekeit képviselte, mint a magyar kisebbségét. Ez mutatkozott meg a forradalom napjaiban is, s ezért nem meglepő, hogy az 1956. október 26-i elnökségi ülés hivatalos jegyzőkönyvében semmiféle utalás nincs a magyarországi eseményekre. Márpedig nehezen képzelhető el, hogy e kérdés ne merült volna fel. így Szesztay Ádámmal egyetértve magunk is úgy gondoljuk, hogy legalábbis informális szinten az ülés meghatározó témája lehettek a forradalmi események, de a párt utasítása nélkül ezek megtárgyalását a hivatalos programba nem merték felvenni.26 Hivatalos állásfoglalást azonban csak október 29-én tett közzé a kultúregyesület elnöksége, amely nyilatkozatot a másnapi Új Szó közölt, majd pedig a legfontosabb szlovák és cseh lapok is leközölték.27 Az állásfoglalás tipikus példája a párt érdekeinek behódoló szervilizmusnak. Élesen elítéli a magyarországi forradalmat, amelyet a korabeli szóhasználattal összhangban a nemzetközi reakció által irányított ellenforradalmi bandák tevékenységeként értékel. Az állásfoglalás leghangsúlyosabb része pedig a csehszlovákiai magyaroknak a csehszlovák álamhoz és a párthoz való lojalitásának hangsúlyozza.
