Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
A visszatért Muravidék 1941-1944 131 kai, valamint érdeklődjenek a különleges nehézségek és kívánalmak iránt a lakosság körében. Tekintettel arra, hogy Vas vármegye a Muraszombati járás visszacsatolásával területileg kiegészült, az addig működő megyei törvényhatósági bizottságot (a közgyűlést) a katonai közigazgatás lejártával feloszlatták, hogy a Muraszombati járásból kiegészített 68 új taggal alakíthassák újra. A Muraszombati járásban a törvényhatósági bizottság tagjait Olajos József főszolgabíró állította össze olyan személyek közül, akik - szubjektív megítélése szerint - közéleti vagy társadalmi szerepükkel, illetve munkájukkal arra rászolgáltak.35 A polgári közigazgatás hatályba lépését követően Alsólendva újonnan kinevezett képviselő-testülete 1941. szeptember 23-án tartotta első ünnepélyes ülését.36 Jelentősebb pártpolitikai életről a Muravidéken a katonai közigazgatás időszakában alig beszélhetünk. Azonban 1941 őszén itt is szervezkedni kezdett a Magyar Élet Pártja (MÉP). A következő esztendő elején már a legtöbb községben működött a felülről szervezett MÉP. A kerületi pártvezető Hartner Nádnor lett, aki az aktivisták kiképzésére politikai szemináriumok szervezését látta célszerűnek.37 Zala vármegye törvényhatósági bizottsága - kiegészülve a visszacsatolt területek képviselőivel - 1941 december 5-én tartotta ünnepélyes alakuló közgyűlését. Teleki Béla főispán köszöntőjében többször is hangsúlyozta a megye visszakerült részeinek fontosságát az ott élő lakosság boldogulása szempontjából, valamint a legfelsőbb megyei testület működése tekintetében. Felszólalásában kiemelte azokat az eseményeket, amelyek a korábbi hónapokban a visszacsatolás, a katonai, majd a polgári közigazgatás bevezetése szempontjából a legfontosabbak voltak. Amint az akkoriban szokás volt, a megye területi gyarapodásáért köszönetét mondott a kormányzónak, valamint méltatta a „nagy szövetségesek", Hitler és Mussolini szerepét. A kiegészült közgyűlés új tagjai közül külön is megemlítette több, a Muraközből és a Muravidékről behívott képviselő, köztük a Csáktornyái polgármester Pecsornik Ottó, valamint Torma Pál, Hajós Ferenc, Szép János, Tomka György, Hauko József, Tóth Károly stb. nevét. A főispán - egyebek mellett - a következőket hangsúlyozta: „Ez ünnepélyes pillanatban, amikor az alakuló közgyűlés alkalmából az egész törvényhatósági bizottság nevében testvéri magyar szívem egész melegével köszöntöm a visszacsatolt zalai részek képviseletében itt megjelent új törvényhatósági bizottsági tagokat, biztosíthatom őket arról, hogy a magyar királyi Kormány és a vármegye vezetősége annak a hűséges, derék muraközi és Murán inneni népnek különösképpen szívén viseli a gondját, baját és problémáit, amelyet ők képviselnek. Én csak azt kérem viszonzásul, hogy viseltessenek minden tekintetben teljes bizalommal az iránt a vármegyei vezetőség iránt, amely róluk sohasem feledkezett meg, amely történelmi múltunkhoz híven, de a mai kor haladó szellemében Zala minden lakosának ügyét felekezeti különbség nélkül, bármily nyelven beszéljen is, de szívében, lelkében, cselekedeteiben magyar, és nemzetéhez hű, egyformán szívén viseli és amely érdekükben, azt hiszem szerénytelenség nélkül mondhatom azt, eddig is megtette a kötelességét.”38 35 MéV, 1941. szeptember 5. 2. p. 36 MéV, 1941. október 3. 5. p. 37 MéV, 1942. január 30. 1-2. p. 38 ZML - Zala vármegye törvényhatósági bizottsága 1941. december 5-i ünnepélyes alakuló ülésének jegyzőkönyve (672.)