Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
A magyar kisebbségi kérdés a magyar kormány délszláv politikájában...85 ral folytatott beszélgetésében bővebben kifejtette a magyar javaslatot: Németország példáját Csehszlovákiába való bevonulásban Magyarország csak akkor követheti, ha abszolút biztosítéka van arra, hogy Jugoszlávia nem támadja meg. Miután Németország számára is előnyös lenne az egyidejű magyar támadás, a magyar kormány kívánatosnak tartaná, hogy „Németország katonailag garantálja a jelenlegi magyar-jugoszláv határt (kiemelés az eredeti szövegben - H. Á.). Ilyen német garancia esetén Magyarország kész önmagától örök időkre (kiemelés az eredeti szövegben - H. Á.) lemondani arról a területről, melyet Jugoszlávia Magyarországtól kapott.”67 Bármennyire nagy hangsúlyt fektetett Berlin a magyar-jugoszláv kapcsolatok normalizálására, a Wilhelmstrassén nem csaptak le a magyar külügyminiszter ajánlatára. A magyar kormány ennek ellenére mindenáron ki akarta eszközölni, hogy a német kormány garanciát vállaljon a magyar-jugoszláv megegyezésre. Berlin azonban nem sok hajlandóságot mutatott erre. Amikor Hitler 1938. január 17-én végül is felajánlotta Stojadinovičnak, hogy amennyiben Jugoszlávia tiszta helyzetet kíván teremteni Magyarországgal egy szerződés által, és ehhez garanciára van szüksége, Németország kész a garantáló szerepét magára vállalni, Stojadinovic a kisantantra hivatkozva visszautasította Hitler felajánlkozását.68 Magyarország ezt követően ismét feladta egy időre, és Németországra bízta, döntse el, mikor látja alkalmasnak a pillanatot, hogy tájékoztassa Stojadinovicot messzire mutató ajánlatáról.69 A biedi egyezmény Az 1937 őszén félbeszakadt magyar-kisantant tárgyalások fél év szünet után 1938 áprilisában kaptak ismét nagyobb lendületet. Felmerül azonban a kérdés, hogy Magyarország valóban meg akart-e egyezni a kisantantállamokkal, vagy csak az volt a célja, hogy a tárgyalások meghiúsulásának ódiumát elhárítsa. Figyelembe véve, hogy az Anschluss után Magyarország külpolitikai helyzetét Németországgal való kapcsolata határozta meg, az utóbbi vélemény látszik indokoltnak. A német-csehszlovák viszony tisztázásáig nemcsak Csehszlovákia, hanem a másik két kisantantállam várható helyzetét és sorsát sem lehetett előrejelezni, ami pedig feltétlenül fontos lett volna a velük szemben elfoglalandó magyar álláspont kialakításához. Valószínűsíthető volt, hogy a kisantantállamoktól kieszközölhető engedmények csak tiszavirág-életűek lennének, miközben a magyar részről vállalt kötelezettségek kényelmetlen helyzetbe hozhatták a magyar kormányt az esetleg bekövetkező további erőeltolódások során.70 A magyar kormány az újabb tárgyalási szakaszban is elsősorban Romániával és Jugoszláviával kívánt tárgyalni és megegyezni, az esetleges megállapodás életbe lépteté67 Wilhelmstrasse. 256. p. Bohle jelentése Csákyval 1938. január 23. és 27. között folytatott megbeszéléséről. 68 A jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter kijelentette: sajnos tárgyalásokba bocsátkozni nem tud, megegyezést sem köthet. Miután azonban helyzete a nyárihoz képest lényegesen szilárdabb, a viszony további javulása iránt autonóm hatáskörében minden lehetőt meg fog tenni. MOL K 74-5-1. bejövő-1938 Berlin. Sztójay jelentése 1938. 01. 23.) 69 DGFP. D/V. 246-247. p. Erdmannsdorff jelentése 1938. március 7. Április 11-én Sztójay magánjegyzékben átnyújtott egy memorandumot Weizsáckernek, mely szerint Magyarország hajlandó elismerni a trianoni határt Jugoszláviával, amennyiben Belgrád biztosítja teljes semlegességét, ha Magyarország valamelyik szomszédjával konfliktusba keveredik. DGFP. D/V. 266. p. Weizsäcker feljegyzése 1938. április 11. 70 DIMK. II. 346. p. A prágai magyar követ, Wettstein János levele Bessenyeyhez, 1938. május 2.