Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
76 Hornyák Arpád tására november 22-én mégis panaszbeadvánnyal fordult a Népszövetséghez, kérve Magyarország felelősségének kivizsgálását. A panasz benyújtásával egy időben megkezdődött a Jugoszláviában dolgozó magyar állampolgárok és az állampolgársággal nem rendelkező személyek kiutasítása az országból. Több mint 3000 főt utasítottak ki. Ez meglehetősen ügyetlen húzás volt a jugoszláv kormány részéről, mivel a nemzetközi közvéleményt sikerült intézkedésével maga ellen hangolnia. Sportnyelven szólva, a labda átkerült a magyar térfélre, a kezdeményezés pedig a magyar kormány kezébe. A budapesti magyar kormány nem is habozott kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Jegyzékben kérte a nagyhatalmak segítségét, akik valóban felléptek érdekében Belgrádnál. December 10-én pedig a Népszövetség Tanácsa döntést hozott az ügyben: elfogadott egy határozatot a terrorizmus általános elítéléséről, de a magyar kormány hatáskörébe utalta az ügyben érintett magyar szervek felelősségének kivizsgálását.25 Budapest a Tanács december 10-i határozatával érdemben lezártnak tekintette a kérdést. Fontosnak tartotta, hogy ezt tegyék a jugoszlávok is.26 Joggal tartott ugyanis attól, hogy a jugoszláv kormány az ügy végleges lezárását igyekezni fog minél későbbre halasztani, hogy aztán azt kompenzációs célokra használhassa fel. Ennek megakadályozása érdekében a magyar kormány a burkolt fenyegetés és zsarolás eszközétől sem riadt vissza. Kánya kifejtette az ügy népszövetségi előadójának, az angol Anthony Edennek, hogy a magyar kormány elment az engedékenység legvégső határáig, és nem hajlandó újabb vitába bocsátkozni az ügyről. Még kevésbé kívánja a nyomozás újbóli kiterjesztését vagy újabb szankciók elrendelését, s szilárdan elhatározta, hogy amennyiben a jugoszlávok az ügy elhúzását és a vita további folytatását kívánnák, úgy az ellen félre nem érthető módon fog tiltakozni. Az addigi védekezésből offenzívába megy át és a korábban a Tanácshoz benyújtott közléseit (jelentés a vizsgálat eredményéről - H. Á.) olyan adatokkal fogja kiegészíteni, amelyek élesen megvilágítják a marseille-i merénylet igazi belpolitikai hátterét. Egyúttal panaszt nyújt be a magyar kisebbségiek védelme érdekében, nem utolsósorban pedig szóvá teszi a Jugoszláviából kiutasított magyarok ügyét is.27 Az ügyben nyilvánvalóan meglévő nagyhatalmi cinkosságnak, „kéz kezet mos” politikának köszönhetően az ügy végkifejlete Magyarország számára végül is kedvezőnek bizonyult.28 Belgrád és Budapest is egy darabig várakozó álláspontra helyezkedett kapcsolataik alakításában. Változást a nyugalmi helyzetben Milan Stojadinovič kormányra kerülése hozott. 1935. július 19-én Aleksander Vukčevič, budapesti jugoszláv követ miniszterelnöke megbízásából felvetette a magyar-jugoszláv viszony javításának a lehetőségét.29 Kánya tartózkodóan fogadta a javaslatot. Szerinte a történtek után Jugoszlávia nem várhat Magyarországtól rokonszenvet. A maga részéről mindazonáltal kész a modus vivendi megteremtésén dolgozni, aminek legnagyobb akadálya az 1934-ben ki25 A magyar hatóságok valóban villámgyorsan lefolytatták a vizsgálatot. Ennek eredményeként öt elítélő határozat született, közülük a legkeményebb is csak 30 napos szobafogság volt. Ormos Mária: Merénylet Marseille-ben. Budapest, Kossuth Kiadó, 1984, 197-198. p. 26 MOL K 63-132-1935-16/1 299/935. Kánya Kálmán szigorúan bizalmas tájékoztatója a római magyar követnek a magyar kormány álláspontjáról az ügyben. 27 Uo. 28 A kérdésről bővebben lásd Ormos Máriái idézett müvét. 29 Tájékoztatta Kányát, hogy a hangulat Jugoszláviában Magyarországgal szemben lényegesen javult, és elismerte, hogy a marseille-i ügy kapcsán nemcsak a magyar politikusok és a magyar sajtó, hanem a jugoszláv politikai és sajtótényezők is túlzásokba estek. MOL K 63-137-1935-16/7 2345. sz.
