Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
HORNYÁK ÁRPÁD A MAGYAR KISEBBSÉGI KÉRDÉS A MAGYAR KORMÁNY DÉLSZLÁV POLITIKÁJÁBAN A HARMINCAS ÉVEKBEN* A határon túli magyar kisebbség kérdésének a magyar-jugoszláv kapcsolatok alakulásában a harmincas években, az előző évtizedhez hasonlóan, csak másodlagos jelentősége volt. A kisebbség jószerivel csak eszköz, a számára kieszközölendő kedvezmények igénye pedig csupán egyik eleme volt annak a magyar külpolitikának, amelynek középpontjában mindvégig a kisantant felbomlasztása és a revízió, pontosabban a revízió és ezzel összefüggésben a kisantant felbomlasztása állt. Az ehhez vezető út egy fontos, de nem a legfontosabb köve volt a kisebbségi kérdés rendezése.* * 1 A határon kívülre került magyarság sorsának javulását fel lehetett használni adott államhoz való közeledés szándékának a demonstrálására. Ennek a hangoztatása elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy általa Magyarország külpolitikai helyzete javuljon, hiszen feltétételezte, hogy valamilyen szinten rendeződött a kapcsolat valamelyik kisantant állammal. Jugoszlávia, és a másik két kisantant állam vonatkozásában is, a magyar külpolitika a harmincas években, de különösen ezek második felében, mindvégig azt hangsúlyozta, hogy az országaikban élő magyar kisebbség helyzetének rendezése a kapcsolat bármely irányú továbblépésének előfeltétele. Indokként mindig az szerepelt, hogy a magyar közvélemény nem tolerálná a kormány közeledését egyik vagy másik államhoz, amelyben ez a kérdés nincs kielégítően megoldva. A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján azonban úgy tűnik, hogy Budapest Jugoszlávia esetében még ettől is hajlandó lett volna eltekinteni, amennyiben a másik oldalon komoly fogadókészség mutatkozik a kapcsolatok valóban baráti(bb) alapokra helyezésére.2 Csakhogy Belgrád részéről erre ritkán mutatkozott hajlandóság. * A tanulmány az Oktatási Minisztérium „Deák Ferenc Ösztöndíj” támogatásával készülő „Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok a két világháború között” című monográfia egy fejezete. 1 Fontos megjegyezni, hogy a magyar külpolitika számára fontossági sorrend létezett az egyes magyar kisebbségek tekintetében. Meghatározásában döntő fontosságú volt az elszakított magyar népcsoportok lélekszáma. A mennyiségi mutatókkal szoros összefüggésben azonban érzelmi és nagyon is racionális társadalmi és gazdasági okok is léteztek, amelyek együttesen a képzeletbeli rangsor 3., utolsó előtti helyét biztosították a délvidéki magyarság számára 2 A magyar fél a továbblépés érdekében több alkalommal is kész lett volna megelégedni gesztusokkal tényleges engedmények helyett. Gömbös Gyula 1935. szeptember 29-én von Neurath német külügyminiszter előtt explicite is megerősítette ezt. Hangsúlyozta: számára miniszterelnöki minőségben belpolitikai megfontolásból szükséges, hogy a revízió kérdését állandóan előtérben tartsa. Másrészt meg van győződve arról, hogy Magyarország nem tudja minden igényét egyszerre érvényesíteni vagy elérni. A Szerbia javára történt területfeladások voltak a legkisebbek, ezért ezeket lehet a legkönnyebben kiheverni (vagyis adott esetben lemondani róluk - H. Á.). Ezért mind az ő, mind a kormányzó politikai vonalának megfelelne, ha Jugoszláviával kibékülést érnének el. (A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Szerk. Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Lóránt és Juhász Gyula. Budapest, Kossuth Kiadó, 1968, 109-110. p.; a továbbiakban: Wilhelmstrasse). 1938 januárjában pedig, amikor a magyar kormány arra törekedett, hogy német garanciát szerezzen a
