Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
A romániai magyar elit generációs csoportjainak integrációs viszonyrendszere 61 5.3. 1944 után az új baloldali elitnek Magyarország viszonylatában alapvetően Erdély hovatartozásának kérdésével kellett szembenéznie. A korabeli erdélyi közvélemény és a nem az MNSZ által létrehozott szervezetek a többségiből újra kisebbségivé válás ellen a második világháborút lezáró béketárgyalásokban bizakodtak. Az MNSZ történetében és a romániai magyarság körében való megítélésében fordulópontot jelentett az 1946-os marosvásárhelyi nagygyűlésen hozott határozat, melyben a „magyar kérdést" nem határkérdésként fogalmazták meg. Ez azt jelentette, hogy a Grozakormány nemzetiségpolitikájától várták a kisebbségi problémák rendezését. Pontosabban a magyar politikai vezetők ezzel a politikai kompromisszummal - amelyet a román kormány mint a magyar kisebbség Románia melletti állásfoglalását mutathatta fel a béketárgyalásokon - a romániai politikai rendszeren belül remélhettek erősebb pozíciókat, amelyek révén a kisebbségi magyar érdekeket lehetne hatékonyabban érvényesíteni. Ez párosult a korhangulatban és a politikai retorikában benne lévő Duna menti konföderációs tervekkel, a harmincas évek óta működő a „határok légiesítéséről" szóló kijelentésekkel. Magyarország pedig a béketárgyalásokon nem rendelkezett olyan nagyhatalmi támogatással, amely segíthette volna akár a határmódosítási, akár kisebbségvédelmi törekvéseit. Ráadásul a jugoszláviai partizánbosszú, a kárpátaljai málenkij robot és a csehszlovák-magyar lakosságcsere mellett Budapestről a romániai magyarság helyzete és önszerveződése konszolidáltnak tűnt. Mindezekhez jött a közös társadalomépítési modell, amely nemcsak zárt társadalmakat, hanem elzárt országokat hozott létre. A kétoldalú pártközi kapcsolatokban pedig Dej és Rákosi viszonya sem volt felhőtlen. Nem a nemzetiségi problémák miatt, hanem mert Ana Pauker és Luka László, illetve munkatársaik eltávolításával a magyar pártfőtitkárhoz közelebb állók kerültek ki a bukaresti hatalomból. Ezért amikor 1956- tól megindul a két ország közti tömeges forgalom, a régi baloldali kapcsolatok, amelyek 1940-1944, illetve 1946-ig nagyon intenzívek voltak, újra működni kezdtek. így például a magyar pártvezetés a Bolyai Egyetemen folytatott nacionalizmussal kapcsolatos vizsgálatról első kézből rendelkezett információkkal.64 A Rajk-temetésen és a Petőfi Kör vitáin pedig legalább egy tucat erdélyi magyar értelmiségi megfordult, akik otthon részletesen beszámoltak a történtekről. Ez a kapcsolatfelvétel spontán demonstratív programokkal is járt. Ilyen volt a debreceni egyetemisták népes küldöttségének látogatása a Bolyai Egyetemen és Tamási Áron látogatása Kolozsváron és a Székelyföldön.65 5.4. Az 1956-os eseményhez való viszony világossá tette a közös magyar kulturális (és a Kossuth Rádió szintjén média-) tér létezését. Az akkor bekövetkezett magyarságpolitikai változások - a szocialista homogenizáció és a nemzeti homogenizáció öszszekapcsolódása - felértékelte a Magyarországhoz való viszonyt. Ezt lehet érzékelni abban is, hogy jóval intenzívebbé vált a bukaresti magyar nagykövetség és a bukaresti magyar értelmiségiek, intézményvezetők kapcsolata a hatvanas évek közepétől. Ebben az sem okozott törést, hogy 1968-ban a Magyar írószövetség összmagyar irodal64 Tóth Sándor: A szókimondás optimuma mint történelmi kategória. Egy kisebbségi dokumentum 1954-1955-ből. A Hét, 1998. 45. sz. 9-10. p.; Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége - az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. Korait, 2004. 4. sz. 113-134. p. 65 Stefano Bottoni: A hatalom... i. m.; uő: Kényszerből stratégia. A román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956-1958). Hl. A Hét, 2005. október 6., október 13.
