Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
48 Bárdi Nándor gondolkodású, a középosztályt és a magyar zsidóságot és potenciálisan a szociáldemokráciát is integráló Bernády György és vele szemben Ugrón István, illetve Bethelen György pozicionálásában. Ez utóbbiak az arisztokrácia, a régi megyei elitek és az egyházak támogatásával a magyar egység nevében szintén integrátori szerepben léptek fel. Csakhogy míg Bernády és hívei egy a romániai modernizációban részt kérő, azt dinamizáló plurális, önértékeiből építkező erdélyi - és magyar társadalomképből indultak ki, addig Grandpierre Emil és Bethlen György az egységes magyar nemzeti társadalom pozícióőrzésében gondolkodott, az irredentizmus és a bolsevizmus vádja ellen egyaránt hadakozva, a meglévő társadalmi viszonyok fenntartása mellett kardoskodott. A századforduló, majd a két világháború közti Magyarországon jelen volt a modernizációs (a nagyvárosi tömegkultúrát honosító) szigetek és a rendies intézményrendszer feszültsége. Az innen kiszakított romániai magyar kisebbségi társadalmon belül a húszas évek közepétől ugyanez a modernitásigény-feszültség alárendelődött - a pozíciószerzése érdekében diszkrimináló - román nemzetiségpolitikától való félelemnek. S mindez az egységőrzés nevében történt. (Jól tükrözi ezt a szórakoztató és a bulvár kiadványok, valamint az országos napilapok eltérő kisebbségi társadalomképe. A Napkeleté. folyóirat megszűnése (1922), a Keleti Újság polgári radikális hangvételének átalakulása (1924) is ezt az átalakulást, alárendelődést jelzi. Majd 1935-1940 között a kolozsvári Független Újság próbálja újra megjeleníteni a polgári tömegkultúra igényét, újra középpontba állítva azt a kisebbségi nyilvánosságban. Tegyük hozzá, hogy a partiumi nagyvárosokban Temesvár, Arad, Nagyvárad mindvégig meghatározó.) A magyarság megszervezésével kapcsolatos vitákban három témában ütköztek a jobb- és balszárny, illetve a kulturális és politikai elitek véleményformálói. Az egyik a megszervezés prioritása volt: mi a fontosabb a magyar egység vagy a magyarság teljessége? Ez utóbbi alatt értve a magyar zsidóság és a munkásság megszervezését. Mindez azonban nemcsak a „történelmi osztályok” kisebbségi helyzetben is fennmaradt vezető szerepét veszélyeztette volna, hanem szemben állt a korabeli romániai és magyarországi közvéleményt egyaránt átható boisevizmusellenességgel és antiszemitizmussal. A másik kérdés a területi integráció problémája volt: a Partium, Kolozsvár és a Székelyföld politikai reprezentánsainak és sajtóorgánumainak befolyási harca annak érdekében, hogy a politikai és társadalmi intézményrendszerben és a nyilvánosságban minél jobban pozícionálhassák regionális érdekeiket. Ebben Kolozsvár megteremtette és megőrizte „fővárosi" szerepét. A harmadik értelmezés az Országos Magyar Párt kisebbségpolitikai funkciója körül alakult ki. A pártvezetés összeegyeztethetőnek ítélte meg a politikai párt és a magyar nemzetkisebbség legitim képviseletét. Ez utóbbi, mint kvázi önkormányzati szerepkör azonnal megkérdőjeleződött, ha a parlamenti csoport tagjainak egyéni érdekei vagy épp pártpolitikai kompromisszumok kerültek előtérbe a helyi magyar közösségek érdekeivel szemben. Védekezésül az „egység” retorikát és a „nemzetárulás" stigmatizációt használták. A húszas évek kisebbségi elitje a revíziós jövőképet dédelgette, de nyilvánosan a nemzeti autonómiát tűzte ki mint elérendő politikai célt. Ehhez Erdélyben különböző konkrét autonómiaterveket dolgoztak ki.21 A másik alternatív jövőkép a regionális politikai, illetve kulturális ideológiák felépítése volt. Erdélyben a transzilvanizmus, Kárpátalján az őslakos ideológia, Felvidéken a szlovenszkóiság gondolata, míg a Vajdaságban mint helyi irodalmi idea, a Szenteleky Kornél képviselte „colour local” jelent meg. 21 Bárdi Nándor: A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek az erdélyi kérdés rendezésére (1918-1940). In Források és stratégiák. Csíkszereda, Pro-Print, 1999, 29-113. p.
