Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
432 Popély Arpád érdekében ösztönszerűen a magyar képviseleti szervhez fordult segítségért - ekkor még szintén a magyar fél közbenjárásától remélték a kisebbségi sérelmek orvoslását. Hatványozottan érvényes volt ez az 1949 őszén tervbe vett újabb kitelepítési akció, az osztályszempontból és politikailag megbízhatatlannak minősített magyarok Csehországba telepítésének a „Dél-akció” megnevezést kapott tervével kapcsolatban, amelyet a prágai pártvezetés - nem utolsósorban a magyarországi tiltakozás hatására - csupán az előkészületek utolsó szakaszában állított le. A Magyar Bizottság magyar tagjaitól szerzett értesülések adtak ugyanis lehetőséget a pozsonyi magyar konzulnak és a magyarországi pártvezetésnek arra, hogy a szlovák, ill. a prágai pártvezetésnél interveniáljanak az akció leállítása érdekében. Az SZLKP KB Elnöksége 1949. október 21-i ülésének résztvevői emiatt éles bírálattal illették a bizottság tagjait, megállapítva, hogy „közelebb áll hozzájuk a magyar konzulátus, mint a pártközpont”, egyúttal kimondták a Magyar Bizottság felszámolását is.37 Részben talán ezzel a figyelmeztetéssel magyarázható, hogy 1949-50 fordulóján szemmel látható változás következett be a bizottság tagjainak, különösen pedig Lőrincz Gyulának a magyar főkonzulátushoz való viszonyulásában, ami természetesen Vándor József konzul figyelmét sem kerülhette el. 1950. március 2-án kelt jelentésében arról számol be, hogy Lőrincz „az utóbbi időben szokatlanul zárkózottan viselkedik”, s a múltban gyakori látogatásainak elmaradása arra enged következtetni, hogy figyelmeztetést kapott a főkonzulátussal fenntartott kapcsolata lazítására.38 Az ötvenes évek elején azonban nemcsak a magyar kisebbségi vezetők és a magyar képviseleti szerv kapcsolataiban következett be érzékelhető fordulat, hanem megváltozott a főkonzulátus jelentéseinek hangja is. A jelentésekből az ún. szlovák burzsoá nacionalisták ellen 1950 tavaszán kibontakozott kampányt követően kiérződik az a meggyőződés, hogy a burzsoá nacionalizmus elleni harccal párhuzamosan pozitív változás áll be a magyar kisebbség helyzetében is, s a párton belüli belharcból győztesen kikerült Viliam Širokýék propagandáját átvéve hajlandóságot mutattak arra, hogy a magyarság II. világháború utáni üldözéséért, a magyarellenesség továbbéléséért, ezen belül pedig a Csemadok működése elé gördített akadályokért is egyedül a burzsoá nacionalizmussal vádoltakra (többek között Gustáv Husákra, Ladislav Novomeskýre és Daniel Okálira) hárítsák a felelősséget. Füredi József főkonzul a Csemadok működéséről 1951 júniusában készített összefoglaló jelentésében a következőképpen fogalmazott: „Az akkor [1949-ben - P. Á.j még befolyással bíró burzsoá-nacionalisták megragadtak minden alkalmat, hogy egyrészt ellenségeskedést szítsanak a magyar és a szlovák dolgozók között, másrészt minden eszközzel igyekeztek meggátolni a Csemadok fejlődését, és különböző módon korlátozták (...)."39 37 Protokol zo zasadnutia Predsedníctva ÚV KSS dňa 21. 10. 1949. SNA, fond: ÚV KSS - P ÚV KSS), 792. d. 38 A KSS elnökségének ülése. MOL, XIX-J-32-a, PF - TÜK, 1. d., 10/szig.biz.-1950/2. (1952 júliusában, Füredi József főkonzullal folytatott beszélgetése során maga Lőrincz is elismerte, hogy régebben Viliam Široký figyelmeztette őt, Fábry Istvánt és másokat is a kapcsolatok korlátozására. [Lőrincz elvtárs látogatása. MÓL, XIX-J-1-j, TÜK - Csehszlovákia, 54. d., 001410/1952], 39 Csemadok működéséről összefoglaló jelentés készítése. MÓL, XIX-J-1-j, TÜK - Csehszlovákia, 54. d., 08423/1951.
