Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
422 Popély Arpád Jelen tanulmány a pozsonyi magyar főkonzulátusnak a magyar Külügyminisztérium levéltárában fellelhető jelentései alapján kísérli meg néhány új adalékkal gazdagítani a Csemadok létrejöttéről eddig rendelkezésre álló - sajnos meglehetősen szerény - ismereteket. Nyilvánvaló, hogy szlovákiai levéltári kutatások, valamint a Csemadok iratanyagának felhasználása nélkül az egyesület történetének átfogó, s a tudományos igényeket kielégítő feldolgozása lehetetlen. A főkonzulátus jelentései mégis kitűnő alkalmat kínálnak legalább annak áttekintésére, milyen információkkal rendelkezett a magyar diplomácia az egyesület megalakulásáról, s melyek voltak azok a vitás kísérőjelenségek (a reszlovakizáltak Csemadok-tagságának kérdése, az egyesület elnökének személye, az alakuló közgyűlés küldötteinek és a központi vezetőség tagjainak kiválasztása, valamint az egyesület érdekképviseleti szerepvállalása), amelyekre a főkonzulátus munkatársai szükségesnek látták felhívni a magyar Külügyminisztérium figyelmét.4 Az egyesület megalakulásának politikai előzményei Az immár egyeduralkodó csehszlovák kommunista párt- és állami vezetésnek 1948 nyarán - elsősorban külpolitikai okok miatt - be kellett látnia, hogy át kell értékelnie a magyar kisebbséggel kapcsolatos álláspontját. Egyrészt világossá vált, hogy az ekkor már csak vontatottan haladó lakosságcsere nem hajtható végre a csehszlovák fél által remélt nagyságrendben, s mindenképpen számolni kell a magyar kisebbség egy részének helyben maradásával, amelynek helyzetét idővel rendeznie kell. Másrészt 1948 folyamán a magyar párt- és állami vezetés is egyre határozottabb nyomást gyakorolt Prágára a szlovákiai magyarság helyzetének pozitív értelmű rendezése érdekében, végül pedig Moszkva is arra törekedett, hogy az ebben az időben kiépülő szovjet hatalmi tömbön belül kiküszöböljön minden olyan destabilizációs tényezőt, amely negatívan befolyásolhatná az érdekszférájába tartozó kelet- és közép-európai országok egymáshoz fűződő viszonyát. Klement Gottwald, Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) elnöke, aki Edvard Beneš 1948. június 2-i lemondását követően az államfői tisztség legfőbb várományosává vált, s akit a májusi választások után megalakuló, immár döntően kommunista összetételű új Nemzetgyűlés június 14-én meg is választott Csehszlovákia új köztársasági elnökévé, pártja Központi Bizottságának 1948. június 9-i ülésén jelezte, hogy az országban maradó magyarok számára némi kisebbségi jogokat kell majd biztosítani. Gottwald szerint, aki indoklása során nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az irányváltást külpolitikai okok teszik szükségessé, a magyarok körülbelül olyan jogokkal számolhatnak, amilyenekkel a lengyel és az ukrán kisebbség rendelkezik: „Ez állampolgári és választójogot jelent, valamilyen iskolákat, egyesületeket, de természetesen semmilyen önálló pártot, semmilyen szakszervezetet, semmilyen különleges statútumot.”5 Szlovákia Kommunista Pártja (SZLKP) KB Elnöksége már 1948. május 31-én háromtagú különbizottságot nevezett ki azzal a feladattal, hogy dolgozza ki és terjessze 4 A Magyarország és Csehszlovákia közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele, azaz 1947 szeptembere óta működő pozsonyi magyar főkonzulátusnak megalakulásától kezdve kiemelt feladata volt a szlovákiai magyarság helyzetének figyelemmel kísérése és a jogsértések dokumentálása. Ezt tovább folytatta azt követően is, hogy 1948-ban mindkét országban bekövetkezett a kommunista fordulat, s a főkonzulátus jelentéseinek ismeretében megállapítható, hogy tevékenységében az 1949-50-es évek fordulójáig az érdekképviseleti szervezet nélküli magyar kisebbség érdekvédelmét ellátni szándékozó törekvések is felfedezhetőek voltak. 5 Bobák, Ján: Maďarská otázka v Česko-Slovensku (1944-1948). Martin, Matica slovenská, 1996, 174. p.
