Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
418 Novák Csaba Zoltán Habár nem nevezhető nemzetiségpolitikai kulcskérdésnek, inkább amolyan regionális jellegűnek, mégis fontos tényező a nemzetiségi politikában, hogy születik kompromisszum a magyarság egy részét érintő kérdésben is. Nem jött létre ugyan a nagy székely megye, de Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy térsége nem került Brassóhoz, hanem egy kisebb, de magyar többségű megyébe tömörült. Mind a pártvezetés, mind a Brassó tartományi és a sepsiszentgyörgyi rajoni vezetés ugyanis ezt tartotta gazdaságilag indokoltnak. Ez a megoldás mindenképp jelentős sikerként könyvelhető el. Ez esetben, ha csak mérsékelten is, de a nemzetiségi kritériumok megelőzték a gazdaságiakat. A csíkszeredaiak tömeges ellenállása pedig országos szinten is hosszú időre egyedi cselekedetnek számított. Ebből az időszakból, sőt néhány évre visszamenőleg sincs tudomásunk utcai tüntetésekről. A tüntetések és a Csíkszeredái küldöttség bukaresti látogatása meghozták a város számára a hőn óhajtott döntést, Csíkszereda lett Hargita megye székhelye. Csíkszereda volt 1968 februárjában az egyetlen olyan romániai, frissen létrehozott megyeközpont, ahol a hatalmi alkuba a helyi társadalom támogatásával a helyi elit is beleszólt. Az utcai megmozdulások és nem utolsósorban a küldöttség diplomatikus, de nagyon határozott kérése, érvelése hatására Ceauçescu és a pártvezetés változtat eredeti tervein. Miért engedhetett Ceau§escu? A ceusescui hatalomátvétel után egy viszonylagos enyhülés vette kezdetét. A pártvezetés elítélte a Securitate visszaéléseit, és több politikai fogoly is kegyelembe részesült. Ceauçescu tovább folytatta elődje különutas politikáját, egyre erősítve a párt nemzeti politikáját. Ugyanakkor a főtitkár politikai ellenfelei egyre inkább kiszorultak a döntéshozó pozíciókból. Ebben a viszonylag felszabadultabb hangulatban kezdődtek az előkészületek az ország területi felosztására és az iparosítás fokozására. Az új területi-közigazgatási településhálózat-fejlesztési koncepciók politikai célja a megváltozott központi hatalmat kiszolgáló lojális elit létrehozása, gazdasági célja pedig a decentralizált, erőltetett ütemű iparosítás helyi feltételeinek a megteremtése. Annak ellenére, hogy a kisebbségi kérdést megoldottnak tekintették, a pártvezetésnek számolnia kellett azzal is, hogy a Székelyföldön viszonylag nagy számban élő magyarság esetében egy nagyon kedvezőtlen döntés egyáltalán nem tesz jót a jövendőbeli gazdasági és politikai célok megvalósításában, valamint nem vet túl jó fényt az ország nemzetközi megítélésére sem.57 Valószínűnek tartjuk, hogy az új politikai, gazdasági konstellációban Ceauçescunak a Székelyföldön is szüksége volt egy új, lojális politikai elitre, amely az új megyékben jutott pozíciókhoz. A Székelyföld több megyére való felosztása, több politikai és gazdasági centrum létrehozása viszont - ahogy a neves történész, Dennis Delatant is fogalmaz - „lehetővé tette a magyarok számára, hogy az eddigieknél több megyében többséget képezzenek, ugyanakkor megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy egy olyan monolitikus, általuk meghatározott tömböt alkossanak, amely a jövőben határozottabb autonómiaköveteléssel állhatott volna elő”.58 Ehhez kapcsolódik az a tény is, hogy tovább erősödik nemzetiségpolitikai szinten az a jelenség is, miszerint a politikai nyelvezetben egyre inkább a háttérbe kerül, az „erdélyi magyarság” mint kifejezés, mint nemzetiségpolitikai kérdés. A Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával is fokozott folyamat, miszerint az erdélyi magyarkérdés lényegében a Székelyföldre koncentrálódik, a megyésítési előkészületek alatt is folyamatosan mélyült. Az akkori pártvezetés úgy gondolta, hogy a nemzetiségi kérdés már nem létezik mint politikai prioritás. A már sokat hangoztatott nyelvhasználati és kulturális engedményekkel és a Székelyföld adminisztra-57 Ez utóbbi érv többször is elhangzik az előkészületi viták során. 58 Dennis Deletant: i. m. 129. p.