Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
Társadalmi konfliktusok egy székely falu kollektivizálása idején 309 gos tartozást hajtanak és a húst a fél évit it van az a Mérnök is kivel te Udvarhelyt beszéltél... említet tégedet hogy nem segítesz a szervező munkába tán csak nem lesz utóizze az Udvarhelyi érdeklődésednek rajtunk verhetik el a port mert az Elnök itt maradt de velünk lesz valahogy ara menyünk mere más...”32 A társulás szervezésével tehát 1956 őszétől próbálkozott néhány kezdeményező család, de a többség két évig ellenállt. A földek összevonását birtokcserékkel próbálták kivitelezni. A szántóhatár minőségi és domborzati változatossága egyelőre - a menedékkeresésben - halasztást jelentő érvként volt használható a birtokaikat védő gazdáknak. „És most fütyölve a családi cenzúrára, rátérek az élet reálisabb oldalára, itt nálunk tovább tart a ’csendélet’, t.i. a szervezés gőzerővel folyik tovább, természetesen a szociálista törvényesség szellemében, külön paragrafusokkal a társultak és nem társultak részére. Minket csak az átlagos paragrafusok érintenek, mivel a birtokunk olyan helyen vannak, hogy nagyobb vonzerőt nem gyakorol senkire. De vannak sokan olyanok akik nem hajlandók Vargyasból kimenni hosszúmezőre kaszálni, vagy bacószegiből Bérestetejére, vagy hegyesalá szántani, az ilyeneknek külön paragrafus jár. Természetes, hogy így sokkal nagyobb sikerrel jár a szervezés.”33 Ez volt a magángazdálkodás utolsó nyara. A politikai retorikában a közös gazdálkodás alacsonyabb rendű formájaként címkézett termelőszervezetet, a társulást a hatalom eszközökben nem válogatva kényszerítette rá a falura: A nagy fordulatról A. P. 1958. november 29-én a következőket jegyezte fel: „Szombaton gyűlésbe votam amelyikbe megalakitoták a társas gazdaságot az egész falu béálot mert ha nem ál be akor az embereket álandóan büntetik vagy közmunkába dógoztassák. Ez egy történelmi nap volt igazán leirni nem tudom menyit agodtunk mi egyéni gazdák. Az egyéni gazdaságnak ezután vége, hogy hogyan lesz azt minyájan nem tugyuk, a földeket tagositani fogják mindenkiét majd meglásuk hogy leszen.” A társulás megszervezésével a falu gazdái közel félúton voltak a teljes kollektivizálás felé. Birtokaik, munkaeszközeik, állataik feletti tulajdonjogukat megőrizték, de a tagosított szántóhatáron közösen folyt a termelés. A földeken a közösbe adott birtokarány szerint vetettek, arattak és csépeltek a gazdák. A termést szintén a közös használatba adott birtok arányában osztották el. Ebből a vetőmagot és az állammal kötelezően szerződött mennyiséget - amely kevesebb volt, mint az egyéni gazdákra kirótt kötelezettség - hivatalos áron kellett átadni az államnak. A kaszálók továbbra is egyéni használatban maradtak. A társulás három évig működött. 1960 végén A. P. újra feljegyezte, hogy „most közeledik a kolektív ami hoza az egyenlőséget, minden községet kénszerel álicsák be a kolektivbe. az egyéni gazdaság a végére ért töbet nincs”. Ekkor még hátra volt egy esztendő a teljes kollektivizálásig, amely a társas gazdálkodással telt el. 1961 decemberében következett el a helyi kisgazdaságokat jó tíz év óta fenyegető „vész”, „veszedelem”, „vihar” végső csapása. A. P. : „23 szombat, az irodán votam beáltam a kolektivbe. nagy nap vöt máma, szere mindenkit hivatnak, hogy áljon be a kolektivbe. Az egész köség beálot december 31ig. Most várjuk a munka béosztásunkot, hogy mi lesz". 32 Uo. 33-34. p. 33 Uo. 40-41. p.
