Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi gazdasági önszerveződés
190 Hunyadi Attila- a nemzeti közösség meghatározása a többnemzetiségű birodalmon belül;- a nemzeti településterület lehatárolása és a „nemzeti vagyon” (Nationalbesitzstand) intézményes védelme és növelése;- a nemzeti kultúra támogatása, önkéntes önadóztatás;- az aktív választójogosult középosztály létrehozása (akár a nemzeti közösségen belüli, egyesek számára hátrányos átrétegződés útján is);- nemzeti egyenjogúsítás, autonómia. A fenti stratégiai célok elérése érdekében a hagyományos, többnyire politikai és kulturális nacionalista kelléktárba az alábbi nemzetgazdasági technikákat is bevonták, és sajátos helyzetükhöz alkalmazták:- a nemzetiségi intézmények közötti szolidaritás, kölcsönös erkölcsi, anyagi és politikai támogatás, amely politikai autonómia hiányában is megvalósítható;- intézményi teljesség (hólizmus): a nemzet kiteljesedéséhez szükséges valamenynyi intézmény, szervezet kiépítése a már meglévők közreműködésével;- az épülő vagy kiépült intézményrendszerhez való lojalitás (szervezeti patriotizmus), a saját intézmények preferálása, prioriter kezelése (elővásárlási jog, kedvezményezés) másokéval szemben;- a szervezeti lojalitás normáinak diskurzív kidolgozása és elfogadtatása a nemzeti közvéleményben, ezzel egy időben a normák alól kibúvók büntetése (megbélyegzés, osztrakizálás). A nemzetépítésben, a politikai modernizáció mellett egyre fontosabb szerepet betöltő gazdasági nacionalizmus fenti kellékei nem annyira mások ellen megfogalmazódó célcsoportok, hanem elsősorban a saját nemzeti közösség mint célközönség megszervezésére, intézményesítésére törekvő interaktív-konstruktív programpontok. Ezek végrehajtása természetesen szimbolikus, politikai téren is megideologizált motívumokat igényeltek. Mindazonáltal az önszerveződés, intézményi önkép megkonstruálásában nem feltétlenül volt szükséges ellenségképre, negatív politizálásra vagy effektiv, tettleges bojkottra. Erdélyben legalábbis - a Cseh-Morva területektől vagy a századfordulós Bécstől eltérő módon - nem tudunk tettleges bojkottakciókról.4 A monarchiabeli magyar kormányzat annak ellenére, hogy a történetírásban klisészerűen ismétlődik a liberális gazdaságpolitikára való utalás, amely nem korlátozhatta a nemzetiségek gazdasági önszerveződését, többnyire negatív, nemzetiségellenes ellenségképen alapuló reaktív, a magyar szupremáciát védelmező politizálást alkalmazott. A „magyar állameszméhez” mint politikai célhoz viszonyított eredményességét tekintve is kontraproduktiv „nacionalizmus” a gazdaságpolitikában is inkább mások - a nemzetiségek - ellen és a deklarált politikai ideálhoz konzekvens módon elvárhatóval ellenkezőleg, kevésbé a politikai magyar ajkú lakosság interaktív gazdasági modernizációjára, interaktív megszervezésére összpontosította erőforrásait.5 4 Albrecht, Catherine: The Rhetoric of Economic Nationalism in the Bohemian Boycott Campaigns of the Late Habsburg Monarchy. Austrian History Yearbook. Vol. XXXII, 2001, 47-67. p. 5 Makkai Béla: Önvédelem vagy expanzió? Magyar nemzetgondozási program a délszláv régióban a 20.század elején. Századok, 2003. 1. sz. 101. p.; Szász Zoltán: Banking and nationality in Hungary, 1867-1914. In Teichova, Alice (ed.): Universal Banking in the Twentieth century. Aldershot, 1994, 32-43. p.; Szász Zoltán: A magyar kormány tervei a nemzetiségi pénzintézetek állami ellenőrzésére (1902-1904). Századok, 1966. 1. sz. 118-137. p.; Romsics Ignác: Szemben az árral. A Habsburg- Birodalom küzdelme a modern nacionalizmusokkal. In Egy év Habsburg Ottóval. Beszélgetések. (Bokor Péter, Hanák Gábor, Romsics Ignác.) Budapest, 2000, 123-147. p.