Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
16 A. Sajti Enikő következtében a délvidéki magyar társadalom szinte teljesen elveszítette nemcsak a gazdálkodáshoz, az iparhoz, hanem a kultúrához és általában a szellemi tevékenység egyéb szféráihoz kötődő, a háború előtt már egyébként is legyengített régi középosztályát, és a magyar kisebbségi társadalmat erőszakos állami beavatkozásokkal, impulzusokkal szinte teljes mértékben premodern állapotba strukturálták vissza. A hagyományos középosztály elvesztése pedig azt jelentette, hogy jelentősen legyengült a kisebbség érdekérvényesítő ereje. A tanulmányom alcímében jelzett kronológiai határ, az 1947-es esztendő a magyar-jugoszláv kapcsolatok ritka pillanatát rögzíti: eddig soha nem látott mértékben javultak a két ország kapcsolatai, s ennek a magyarságra gyakorolt pozitív hatása a kortársak előtt is nyilvánvaló volt. Ezt jelezte Szántó György belgrádi magyar követ nyár eleji, egyhetes bácskai körútja, Dinnyés Lajos miniszterelnök október közepi belgrádi útja, illetve Tito szokásosnál is fényesebb külsőségek között lebonyolított decemberi budapesti látogatása, amikor aláírták a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést. E diplomáciai lépéseknek megvolt a délvidéki magyaroknak szánt konkrét üzenete is: a jugoszláv kommunista rendszer mintegy belső természeténél fogva automatikusan megoldja a kisebbségi kérdést (is), az anyaország feladata csak annyi lehet, hogy közvetíti és felerősíti a Belgrád által a kisebbségnek szánt politikát. Ennek megfelelően már nem csupán az adott határok, de a kommunista rendszer aktív elfogadására is biztatták Budapestről a délvidéki magyarokat. A délvidéki magyarok új, kommunista kötődésű elitje az adott belső és külső körülmények között úgy vélte, hogy a beilleszkedésnél, az állam által felkínált lehetőség elfogadásánál nincs gyümölcsözőbb kisebbségstratégiai lehetőség. Ennek már 1947- re világosan kirajzolódtak az egypártrendszeren belül várható eredményei is: a magyarok helyi és országos politikai képviseletet kaptak, anyanyelvű iskolákat, magyar nyelvű sajtót és állandó színházat, valamint engedélyezték a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség (és nem párt) működését is. Az 1947-es esztendő már kisebbségként is élhető életet kínált. A Szovjetunió által 1948-ban Jugoszlávia ellen indított „nemzetközi koncepciós per” következtében Magyarország külpolitikailag ismét ellenséggé vált. Az önigazgatás bevezetésével a korabeli felfogás szerint megbomlott a két ország közötti rendszerazonosság is. Márpedig, mint már utaltam rá, ezen a két előfeltételen nyugodott Belgrádnak a magyarokkal kapcsolatos pozitív kisebbségpolitikája. A magyar-jugoszláv kapcsolatok megszakítása után a magyar kisebbség kérdése „beszorult" a jugoszláv állam határai közé, szűkén belpolitikai kérdéssé transzformálódott. Ettől kezdve hosszú ideig Jugoszlávia hatalmi elitjének józan vagy kevésbé józan belátásától függött, „megbünteti-e” ismét a magyarokat anyanemzetük politikája miatt, vagy hagynak számukra némi mozgásteret. A következő évek históriája mindkettőre bőséges példákkal szolgált. Irodalom Forrásgyűjtemények, dokumentumkötetek A Jugoszláviai Magyar Párt memoranduma Pašičhoz. Az elszakított Délvidék sorsa III. Budapest, Kiadja a Szent Gellért Társaság Irodalmi Egyesülete, 1922. A. Sajti Enikő-Markó György: Ismeretlen dokumentum az 1942. januári délvidéki razzia résztvevőinek peréről. 1943. december 14-1944. január 14. Hadtörténelmi Közlemények, 1985. 2. sz. 426-456. p.
