Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
Időjárásjelzők és térképhelyesbítők 159 a kormányzói biztos között hatásköri vita kerekedett a rendőrség feletti irányítást illetően. A kormányzói biztos nagyobb befolyást szeretett volna kapni a kárpátaljai rendőrség irányításában, mint amekkorát a BM adni szándékozott. Az „adok-kapok" vita lezárásaként a BM és a kormányzói biztos között kompromisszum alakult ki,22 melynek során a BM közvetlen irányítás alá vonta a kárpátaljai határvidéki rendőrkapitányságot, kikapcsolva ezzel a Budapesten székelő vidéki rendőr-főkapitányságot. A hatásköri vita rendezése feltehetően összefügg Perényi kormányzói biztos azon javaslatával, hogy Ungváron hozzanak létre egy kémelhárító kirendeltséget, ami kizárólag a kormányzói biztos hatáskörébe tartozna, ugyanakkor a három kárpátaljai város (és kilenc határvidéki rendőrkirendeltsége) rendőrségének politikai rendészeti osztálya maradna a BM hatáskörében. A hasonló feladatokat is ellátó ungvári kémelhárító központ a kormányzói biztos hatáskörébe kerülne. A Perényi kormányzói biztos indítványára létesített kémelhárító kirendeltség (hivatalos megnevezése: Ungvári Kémelhárító Osztály) célja az volt, hogy a ruszin szellemi vezetők beszervezésével szemmel tarthassák, illetve leleplezhessék a „megfigyelést igénylő mozgalmakat”.23 A beszervezéshez havi 500 pengőt utaltak ki, mely összeget a beszervezett ügynökök díjazására kellett fordítani. A rendszer független volt a csendőrség és rendőrség hasonló természetű szolgálataitól. A feladatkört kizárólag a Kormányzói Biztosság hatáskörébe utalták. Ezt úgy indokolták meg a Belügyminisztériumon belül, hogy ez a tevékenység magában foglal olyan ügyeket is, amelyek érintik mind a belügyi, mind a külügyi (és részben a honvédelmi) tárcákat. A beérkező adatokat a Kormányzói Biztosság értékelné ki. Az így szerzett rendészeti vonatkozású információkkal viszont nem a kémelhárító kirendeltség foglalkozna, hanem a határvidéki rendőrkapitányság. A BM 1939. október 20-án arra utasította a kárpátaljai rendőri és csendőri szerveket, hogy soron kívül tegyenek eleget a Kormányzói Biztosság megkeresésének az ungvári kémelhárító kirendeltség ügyében, valamint a megalakítandó kirendeltség kéréseit minél előbb teljesítsék.24 Ugyanakkor kérte a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy a honvédség határ menti kémelhárító szervei szintén segítsék az új kirendeltséget (ténylegesen a hadsereg kémelhárító szervei nem a Honvédelmi Minisztériumnak, hanem a VKF 2-nek voltak alárendelve). 1941 áprilisára a jelek szerint zökkenőmentessé vált a csendőrség és a kémelhárító osztály együttműködése, amit elősegített a csendőrség létszámának a megemelése erre az időszakra vonatkozóan, és technikai eszközökkel való ellátása. Mindez - többek között - olyan célzattal történt, hogy szorosabbra fűzzék az ungvári kémelhárító osztállyal való kapcsolatot. A honvédség és a kémelhárító osztály együttműködése is sikeresen megvalósult. Egy 1941. augusztus 8-ra keltezett BM-leirat szerint - amit a kárpátaljai rendőrhatóságoknak és a VKF-nek címeztek - azokat a személyeket, akik tiltott határátlépést követtek el, az ungvári kémelhárító központnak kell átadni (korábban ezekkel az ügyekkel a VKF 2. foglalkozott).25 Egy okirat 1939. október 21-ről a kárpátaljai nemkívánatos mozgalmak szellemi központjaként Ungvárt, Munkácsot, Husztot, és Beregszászt jelöli meg. Ezért - állapítja meg a jelentés szerzője - az államrendészeti (esetünkben politikai jellegű) megfigye22 MOL K 149 26. d„ 2. t„ 1939/15 122. 23 MOL K 149 26. d„ 2. t„ 1939/15 121. 24 MOL K 149 26. d., 2. t., 1939/15 126. 25 MOL K 149 226. es., 1.1„ 1941/9249.
