Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)

Revízió és integráció

NECZE GABOR IDŐJÁRÁSJELZŐK ÉS TÉRKÉPHELYESBÍTŐK Adalékok a kárpátaljai biztonságpolitikához 1939-1941 között Kárpátalját a hatalomváltás után kitüntetett figyelemben részesítették a különféle ha­tóságok politikai megfigyelői. A régióban erőteljesen érvényesültek a kormányzat biz­tonsági és katonapolitikai szempontjai, aminek számos oka volt. A legfontosabb Kár­pátalja kiemelt stratégiai jelentőségében rejlett. Magyarország szempontjából ez első­sorban a lengyel-magyar határ létrejötte miatt volt fontos. Ezzel sikerült a kisantant gyűrűjét megbontani. Kárpátalja visszacsatolása azonban nem békés eszközökkel tör­tént, hanem egy ellenállást tanúsító, magát függetlennek kikiáltó kisállammal szem­beni fegyveres fellépéssel. Azzal, hogy Kárpátalját katonai akcióval foglalták el, meg­teremtették az alapját annak, hogy a katonai hatóságok szigorúan lépjenek fel a nem­­kívánatos szervezetekkel, illetve személyekkel szemben. Mindez magával vonta a bel­ső és külső hírszerzés erőszakos fellépését is, amit a kárpátaljai katonai közigazga­tás három és fél hónapja alatt legálisan gyakorolhatott a katonai hatóságok közremű­ködésével és engedélyével Térképhelyesbítő Igazgatóság néven. 1939 októberétől a magyar-szovjet határ létrejöttével a hatóságoknak több ezer til­tott határátlépővel kellett szembesülniük.1 A szökevények többsége olyan helyi lakos volt, akik elégedetlenek voltak a magyar fennhatósággal, a saját életviszonyaikkal, il­letve menekülni próbáltak a katonai behívó elől.2 Sokakra a Szovjetunió felől érkező propaganda is hatással volt. A Kárpátaljáról a Szovjetunióba menekült kommunista ér­zelmű értelmiségiek közül többen propagandafeladatokat kaptak a szovjet oldalon. 1 Az 1939 októberétől 1941 júniusáig a Szovjetunióba szököttek számáról nincsenek pontos adataink. A meglévő adatok tág mozgásteret biztosítanak a témában kutatók számára. Egyfajta következtetés azon­ban levonható az adatokból: Magocsi 20 000 körüli szökevényt említ (rtaBjio PoöepT Marom«: (DopMyB- aHHH HauHOHavrbHo'i caMOCBiflOMocTi: ni/ucapnaTObica Pyct [ 1948-1948], y*ropon, 1994, 152. p.). Pontosan meg nem nevezett szovjet és ukrán forrásokra hivatkozva Móricz Kálmán szintén 20 000-re teszi a szö­kevények számát 1941 júniusáig (Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói. Budapest, Hatodik Síp Alapít­vány, 2001, 104. p.). A szakirodalom másik része kevesebb szökevényt említ. Egy 1999-ben megjelent ukrán történeti munka a Kárpátaljai Közlöny egész 1941-es évfolyamára hivatkozva, 1941-re vonatko­zóan 2823 szökevényt említ (OMeziaH fJoBiaimM Penpeciï yropcbKoro OKynauiiinoro pe*nMy i 3aicapnaT- cbKHií pyx onopy. In 3aKapnamma nid YeopufUHom 1938-1944 pp. Szerk. B. Xyaamm, B.Mapxycb. Ppa)Kfla-KapnaTH, Hbio-HopK, Hiixaro, yxropoa, 1999, 207 p.). Ezt az adatot a tanulmány szerzője nem találta meg a Kárpátaljai Közlöny hasábjain. Kárpátalja háborús éveit feldolgozó, még a szovjet korszak­ban kiadott mű hozzávetőlegesen 4500 főben jelöli meg a szökevények számát (0. fl. A°BraHHli, 3. A. nauiKyíi, M. B. Tposw: 3aKapnammn s poKu gíühu. y*ropofl, KapnaTM, 1990, 22. p.). Fedinec Csilla a rendőrség ungvári határvidéki kapitányságának jelentése alapján 457 szökevényt közöl, akik 1939. ok­tóber 13-a és november 2-a között hagyták el illegálisan Magyarországot (Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. Galánta-Dunaszerdahely, Fórum Intézet-Lilium Aurum, 2002, 346. p.). Ormos Mária Kozma Miklós emlékiratára hivatkozva 1940 elejétől szeptember 16-ig 1892 főt említ, akik a Szovjetunió felé hagyták el illegálisan az országot (Ormos Mária: Egy magyar mé­diavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában (1919-1941). Budapest, PolgArt, 2000, 732. p.). A fenti adatokból leszűrhető, hogy a 20 000 körüli szám kissé túlzottnak tűnik. 2 Ormos: i. m. 732. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom