Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
Felföldi közírók a magyarországi állapotokról 1938 után 151 Miklós kanonok írásban nyújtotta be javaslatait.36 A találkozón jelen voltak a Felvidéki Magyar Hírlap munkatársai is, Szvatkó Pál, Borsody István, Darvas János (akik a Teleki-kormány működésétől kezdődően a Magyarország munkatársaiként - Szvatkó főszerkesztőként- a kormánypolitikát támogatták a szélsőjobboldali radikalizmussal és a német orientációval szemben), Vass László, illetve András Károly, a Prohászka Körök Budapesten újrainduló folyóiratának szerkesztője. Pfeiffer Miklós szerepe, személyisége azért is fontos, mert sokáig ő volt a legtovább megmaradt felföldi szellemi csoportosulás, a Prohászka Körök szellemi vonalát kijelölő személyiség. A kassai kanonok az egység fönntartására törekedett e korszakban, s ennek érdekében határozottan szót emelt a volt baloldal, az egykori sarlósok érdekében: „A sarlósok, ahogyan én őket az évek folyamán, sokszor mint ellenfeleket is megismertem: tiszta szándékkal a szegény nyomorgó emberiségen, proletár embertársaikon akartak segíteni. Ezért erkölcsi érték szempontjából toronymagasságban felette voltak azon nemzeti jelszavakat hangoztató maradiaknak, kiknek magyarsága sok esetben sokkal inkább üres szópufogtatás, meddő »magyaros sírva vigadás« vagy potrohos nyárspolgári álmagyarság volt, mint valódi magyar nemzeti munkakomolyság, vagy pláne a magyar kérdések komoly, korszerű szociális meglátása és megoldani akarása. Ha a sarlósok marxi ingoványokban bukdácsoltak, egyesek abban el is merültek: ez elsősorban az idősebb nemzedék minden pedagógiai és lélektani követelménnyel homlokegyenest ellenkező meg nem értésének és előlegezett bizalmatlanságának köszönhető. Ahelyett, hogy e fiúkhoz szeretetteljes és türelmes, nem lankadó megértéssel közeledtek volna és meglátták volna bennük azt, ami az értékek egyik legnagyobbika: a szegény embertárson való segíteni akarást: eltaszították őket maguktól."37 Pfeiffer más írásai szerint a passzusban jelzett két csoport, illetve réteg ezekben az években is létezett, a szembenállás a visszatérés utáni korszakra is átöröklődött. A „régi generáció magyarja” „hajlamos arra, hogy a legszerényebb népjóléti szociális törekvés mögött is felforgató »kommunizmust« lásson”, a nép kultúrájának emelését fölöslegesnek tartja, és a reformkatolicizmust elindító, támogató pápai enciklikákat, ha egyházi kitételeik nélkül hallaná őket, kommunista propagandaszövegeknek minősítené. Mindebben nemcsak az az érdekes, hogy ezúttal egy fontos pozícióban lévő egyházi ember védi meg a (volt?) baloldaliakat a nemzetárulás vádjától, hanem az is, amire talán közvetetten irányítja rá a figyelmünket: az, hogy a visszatért fiatalabb generáció elitje nem megy át a szélsőjobboldalra, meglévő szociális érzékenysége mellett éppen a nemzeti jelleg fölerősödéséből következik, nem a korábbi baloldali hagyományból. Amint azt Simándy Pál már 1938 őszén megírta: „A magyar szónak és kultúrának, a magyar népiségnek, a sajátos magyar szellemiségnek, a nemzeti önállóságnak és függetlenségnek a megőrzése, fenntartása, továbbépítése, megerősítése: ez az ő mindenekfelett való törekvésük, építő akaratuk és pozitív programjuk!”38 36 A határozat szövegét közli, illetve ismerteti Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról. Budapest, Szépirodalmi, 1964, 214-215. p. A találkozóról lásd még: A felvidéki írók és kultúrmunkások továbbra is a magyar népet, a népi gondolatokat fogják szolgálni. FMH, 1939 május 7. 7-8 p.; Martos Lajos: Friss felvidéki szél. Népszava, 1939. május 21. 11. p.; Kovács Endre: A felvidéki értelmiség virágvasárnapi nagy értekezlete Budapesten. Érsekújvár és Vidéke, 1939. 15. sz. 4. p. 37 Pfeiffer Miklós: „íratlan történelem.” (Üzenet Balogh Edgárnak.) Új Élet, 1939. 7. sz. 397. p. 38 Simándy Pál: Mit hoz magával a Felvidék ifjúsága? Szabadság, 1938. 45. sz. 3. p.
