Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata
172 Orosz Ildikó Mint láthatjuk, a területen élő emberek számos „országváltást” átéltek. Ezek az „országváltások” általában az értelmiség ellehetetlenülését okozták, azért mert az új rendszerben nem tudták ellátni feladatukat, hiszen minden esetben új törvényi és nyelvi szabályozás lépett életbe, ami minden területre kihatott, de leginkább a közigazgatásra és az egészségügyre. Az értelmiség nagy részének munkájára politikai bizalmatlanság miatt nem tartottak igényt, és voltak, akik az új hatalommal lelkiismereti, meggyőződési okokból nem tudtak együttműködni. Főleg a közigazgatásban dolgozók számítottak egy-egy új állam és rendszer szempontjából megbízhatatlannak. A kárpátaljai lakosság, és nem csak a magyarok a számos „országváltást" nem is a regnáló hatalomhoz, hanem az éppen illetékes hatalmon lévő nációhoz, nyelvhez kötötte, mert a nyelvváltás volt a leginkább meghatározó a lakosság széles rétegei szempontjából, vagyis a korszakokat így különböztetik meg a kárpátaljaiak: „csehek alatt”, „magyarok alatt”, „oroszok alatt”. Minden rendszer hozta a saját értelmiségét, részben kinevelte, bár mire ezt sikerült elérni, újra változott a helyzet. Kárpátalja így mintegy két évtizedenként értelmiség nélkül maradt a huszadik század első felében. Az értelmiségi utánpótlás nevelés is lassabban ment végbe a területen, mert mindegyik állam a saját rendszeréhez igazította az oktatást, változott az oktatás nyelve, ami különös nehézség elé állította az éppen pályaválasztás előtt álló generációkat. Azok a fiatalok, akik tanulmányaikat egyik országban kezdték, de egy másikban fejezték be, hátrányos helyzetbe kerültek a továbbtanulás szempontjából, és így vagy elhagyva a területet más országban folytatták tanulmányaikat, vagy olyan továbbtanulási lehetőség közül választhattak, amit az éppen regnáló rendszer helyzetükhöz, nyelvi-kommunikációs kódjukhoz képest lehetővé tett számukra, esetleg nem folytatták tanulmányaikat. Különösen igaz volt ez a szovjet rendszerre, ahogy a helybeliek mondják, az oroszok bejövetele, azaz 1944 októbere utáni időszakra. A szovjet hadsereg már 1944. november 18., tehát még jóval a háború vége előtt a magyar civil férfilakosságot, a 18-50 év közötti korosztályt, háromnapi jóvátételi munkára behívta, majd a Szolyvai gyűjtőtáborba kísérték őket, végül a GULAG-ra kerültek lágerekbe. Nagy részük nem tért haza, és akik visszakerültek, azok további teljes életét a GULAG meghatározta és befolyásolta, de még hozzátartozóik és leszármazottaik életére is kihatással volt. Néhány éven belül elvitték a történelmi egyházak papjait is, mint a rendszerrel szemben álló elemeket, majd sor került a kuláknak minősítettekre is, legalább is falvanként a legnagyobb gazdákra, hogy példát statuálva felgyorsítsák a kolhozosítást. Azokat a fiatalokat, akik a szovjet rendszer első éveiben elérték a katonaköteles korhatárt, nem sorozták be a szovjet hadseregbe, mert az oroszok bejövetelekor a magyarokat kollektív bűnösnek, ellenségnek nyilvánították, így, úgymond, nem bízhattak
