Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata

164 Sándor Anna - Vančoné Kremmer Ildikó nyelven szeretnék folytatni. A 2004/2005-ös tanévtől a tanítóképzés is ezen a karon történik. A tanárszakok mellett a karon történik a hungarológus képzés is, mely je­lenleg baccalaureatusi végzettséget ad. A karon a tervek szerint nagy hang­súlyt kap majd az idegen nyelv oktatása. A diploma megszerzésének egyik feltétele lesz középfokú nyelvvizsga letétele valamely világnyelvből. Ezen kí­vül a kar vezetőségének ígérete szerint nagy figyelmet fognak szentelni a szlovák nyelv megfelelő ismeretének, s a szakterminológia mindkét nyelven való elsajátításának. A 2003/2004-es tanévben az egyetemnek 9735 nappali és levelező tago­zatos hallgatója volt, ebből 630 volt a Magyar Szekciók hallgatója (lásd a 2. táblázatot). Az új kar megalakulásával az egyetemen lényegesen megemelke­dett a magyar nemzetiségű diákok száma. 2. táblázat. A magyar nemzetiségű hallgatók számának alakulása év nappali levelező együtt 2000/2001 433 140 573 2001/2002 419 212 631 2002/2003 477 191 668 2003/2004 445 185 630 2004/2005 609 169 778 Jelenleg a karon négy tanszék, a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, a Mate­matika és Informatika Tanszék, a Szaktantárgyak Módszertani Tanszéke, az Elementarisztika Tanszék (ehhez a tanszékhez tartozik a tanítóképzés), és két intézet működik: A Nemzeti és Nemzetiségi Kultúra Intézete valamint a Közép- és Kelet-Európai Oktatási Minőségbiztosítási Intézet. A tanítóképzésben tanított tantárgyak oktatása az egyes karok ill. tanszé­kek személyi feltételeinek megfelelően nagyrészt magyar nyelven folyik. Amennyiben a kar saját személyi állományából nem tud megfelelő oktatót biztosítani, ún. „áttanítás” keretében a többi karok oktatóit kérik fel a szük­séges órák megtartására. Számokra lebontva ez a 2004/2005-ös tanévben a következőket jelentette: I. évf. 29 tantárgyból 20 magyar és 9 szlovák nyelvű. II. évf. 27 tantárgyból 16 magyar és 11 szlovák nyelvű. III. évf. 20 tantárgyból 13 magyar 7 szlovák nyelvű. IV. évf. 4 tantárgyból 3 magyar, 1 szlovák nyelvű. Összesen nyolcvan tantárgyból huszonnyolc oktatása folyt szlovák nyel­ven, ami a tantárgyak 35%-a. Ebből azonban hét tantárgy magával a szlovák

Next

/
Oldalképek
Tartalom