Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata
Hozzászólások 131 Sokak szükségét látják egy olyan önálló magyar kar létrehozásának, amely biztosítja mind a magyar nyelvű szakképzést, mind az idegen nyelvű országon belüli helytállást, de ameddig nincs egységes álláspont a hallgatók között, illetve a magyar oktatók között, és ameddig nincs megfelelően képzett és megfelelő számú tanerő, addig erre nem lehetünk képesek. Remek, de elszomorító példa erre a fogorvosi kar, ahol ebben az évben egy olyan kitűnő szakember készül nyugdíjba, aki jelenleg kilenc tantárgyat tanít és ezek közül csak három tanszéken van fiatal utánpótlás. Számunkra elsődleges cél az lenne, hogy a frissen végzett orvosokat, gyógyszerészeket itthon tartsuk és ezzel is növeljük a magyar oktatók számát. A nagyszámú kivándorlás legnagyobb mértékben a rendszer hibájából ered, másrészt viszont az egyetemi oktatók felelősségén is múlik, akik nem ösztönöznek bennünket az itthon maradásra. Például ameddig a gyógyszerészeti karon több tanszéken is egy, kettő, illetve három fiatal gyakornok is munkálkodik, addig az általános orvosi karon tanerő hiányában több előadás is román nyelven folyik. Egyetemünkön kétpólusú a magyar oktatói testület: jelen vannak az idősebb professzorok és a fiatal generációt képező gyakornokok és tanársegédek. A köztük levő űrt sajnos lehetetlen egyik évről a másikra pótolni, ezért elengedhetetlenül szükséges a végzős diákok folyamatos visszatartása a különböző tanszékeken. A nagymértékű kivándorlás fő oka anyagi jellegű. Amíg otthon egy kezdő orvosi fizetés 17 000 forintnak megfelelő lej, addig nyugatabbra 100 000 forint körül mozog. Természetes megnyilvánulás, hogy egy egyetemet végzett fiatal, akit 6 éven keresztül szülei támogattak, önerőből szeretné fenntartani magát és anyagilag nem függni családjától. A diákság nagy része kényszerből hagyja el az országot, másrészt pedig nálunk orvos és gyógyszerész túltermelés van, és ameddig nem csökken a magyarországi orvosok és gyógyszerészek kivándorlása nyugatabbra, addig nem várhatjuk el, hogy jobb jövő reményében az erdélyi kisebbség ne foglalja el az üresen maradt helyeket. Amíg a romániai egészségügyi rendszer változatlan marad, megoldást látnék egy olyan ösztöndíj létrehozásában, amely támogatná azokat a frissen végzett diákokat, akik tanulmányaik befejezése után az egyetemen maradnának oktatóként. Hasonló jellegű kezdeményezéssel lépett elő a marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány, amely a „Tanári Lakások Szakkolégium” nevű projektjével kedvezményes szálláslehetőséget biztosít egyetemünk fiatal oktatói számára. A hallgatókat anyanyelven való tanulásra, illetve itthon maradásra ösztönző törekvések vannak mind a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSz), mind pedig a már előbb említett Stúdium Alapítvány keretein belül, de sajnos mivel ezek az intézmények a kisebbségi magyarságot szolgálják, erkölcsi és anyagi támogatottságunk elenyésző hazai viszonylatban. Az MMDSz által évente megszervezett Tudományos Diákköri Konferencia a hallgatók számára az egyetlen lehetőség arra, hogy orvosi témájú szakdolgozataikat magyar nyelven mutathassák be. Be kell látnunk, hogy a dolgozatok színvonalán még javítani kell, de a megfelelő szakirodalom és tudományos kutatási lehetőségek hiányában ez nem áll módunkban. Ezért van szükségünk az évente megszervezett
