Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata
Hozzászólások 123 Kontra Miklós: Sokszor „vagy-vagy”-ban fogalmazunk, pedig „is-is”-ben kellene Többször elhangzott, hogy nem az egyetemi szinten kell ezeket a dolgokat kezelni, hanem már a közoktatásban. Nem értek egyet. Egyetemi szinten is kell kezelni, akkor is, ha ez elsősorban közoktatási feladat lenne. Ebből nem következik az, hogy az egyetemek nem csinálhatnak jó nyelvtanítást. Tessék belegondolni annak a diáknak a helyzetébe - ez is egy példa volt -, aki Csíkból elmegy Vásárhelyre, és kiderül róla, hogy nem tud románul egyáltalán. Milyen nagy bajba kerülne ez a diák, hogyha most Vásárhelyen tényleg kétnyelvű oktatás lenne, és harminc-hetven arányban lennének megosztva a tantárgyak a két tannyelv között. Ezt a diákot rögtön kiszórnák. Be se jutna. De ezt a helyzetet viszont kezelni kell tudni Vásárhelyen. A körbeküldött előadásomban volt egy olyan példa (a Dél-tiroli Bozeni/Bolzanoi Szabadegyetem), hogy a fölvételi előtt a diáknak be kell mutatnia azt, hogy jól tud németül is, és olaszul is. És ha ezt nem tudja bemutatni, akkor elküldik egy évre, tanuljon meg azon a nyelven. Majd ha már megtanulta azt a nyelvet, akkor jöhet megint fölvételizni, és jöhet egyetemre. Én úgy gondolom - kívülállóként, nem dél-tiroliként, nem vásárhelyiként, hanem Debrecenben egyetemet végzett pestiként -, hogy ebben kéne gondolkozni, és nem arra kéne mutogatni, hogy a közoktatás milyen rossz, ami egyébként kétségtelenül igaz. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet az egyetemnek sokkal többet tenni. A másik, amit szeretnék mondani, az is bizonyos fokig erre a logikára fűzhető föl. Akarva-akaratlanul sokszor vagy-vagy-ban fogalmazunk, ahelyett, hogy is-is-ben fogalmaznánk. Mondok egy példát: Szilágyi rektor úr nem fog megsértődni, ha azt mondom, hogy jó az a példája, hogy lám, lám, a Vásárhelyen két nyelven kiképzett orvosok zöme, hetvenöt százaléka elment már Magyarországra. Mit mutat ez? - kérdezi ő. Azt, hogy a kétnyelvű képzés sem megoldás arra a gondunkra, hogy nagy a kivándorlás, nagy a gazdasági nyomor stb. Igaza van, de csak félig. Ha csinálna az ember egy varianciaelemzést egy jó szociológiai vizsgálat végén, valószínűleg az azért kijönne belőle, hogy a tannyelvnek az önálló hatása legalább 16,8 százalék volt, a gazdasági nyomoré volt mondjuk 32 százalék, és így tovább. Tehát a jó tannyelvpolitikával nem tudjuk megoldani a gazdasági nyomor gondját, de a rossz tannyelvpolitikával fokozhatjuk a gazdasági nyomor hatásait. Azt bátran lehet mondani - világméretekben, elsősorban az angol globális terjedésével kapcsolatban, az Európai Unió nyelvpolitikájával kapcsolatban -, hogy a laissez-faire nyelvpolitika mindig veszélyes a kisebbségi nyelvekre, mert az ilyen nyelvpolitika mindig a többségi nyelv térnyerését és a kisebbségi nyelv térvesztését eredményezi. És valószínűleg ez ugyanígy lefordítható egy kis főiskola esetében is, mint a beregszászi, vagy egy nagyobb egyetemében, mint a kolozsvári. A laissezfaire főiskolai vagy egyetemi nyelvpolitika valószínűleg a helyzet romlásához fog vezetni, vagyis a magyartannyelv marginalizálódásához.
