Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata
110 Szilágyi Pál nem lesz egy olyan fórum, amely ezekben a kérdésekben dönteni fog, egészen biztos, hogy nem fogjuk tudni pontosan, ki mit csinál, és főleg azt, hogy hogyan valósítsuk meg azt, amiről mindnyájan tudjuk, hogy milyen kellene legyen. Mi a legeslegnagyobb problémánk nekünk Erdélyben? Ugyanaz, ami a többi környező országban: népességcsökkenés, kivándorlás. A népességcsökkenésnek vannak természetes okai is, de egyik legfőbb oka az, hogy olyan nagymértékű volt a fiatalok kiáramlása - akik ma már mondjuk húsz, harminc és negyven év között vannak -, hogy egész egyszerűen sokkal kevesebb gyermek születik. Természetes módon sokkal kevesebb a gyermek. A városokból nagyobb mértékű volt a kivándorlás. Ezelőtt öt évvel Erdélyben még több városi magyar gyermek volt, mint falusi. Ma megfordult a helyzet. Ezzel tulajdonképpen az egyetemeknek a természetes forrása is csökkent, mert falusi környezetből sokkal kevesebben, arányosan sokkal kevesebben jönnek egyetemre, mint a városi környezetből. Itt akkor rögtön felvetődik a kérdés: ahhoz, hogy az egyetemnek meglegyen a természetes forrása, nem elég csak a városi iskolákkal foglalkozni, hanem a falusi iskolákkal már elemitől, sőt óvodától kell törődni, hogy a gyermekek járjanak iskolába, ne hagyják abba a tanulást négy vagy nyolc osztály után. A szülők ne vigyék el őket mezőgazdasági munkára vagy az erdőbe, hanem hagyják, hogy tanuljanak. Elsősorban az egyházak törődjenek azzal, hogy valóban minden gyermek jusson el egy bizonyos színvonalra, de a tehetséges gyermekek feltétlenül. Ehhez viszont külön programot kell létesíteni. A másik probléma a kivándorlás. Régebben, ’89 előtt az emberek elsősorban politikai okok miatt vándoroltak ki, vagy legalábbis erre hivatkoztak. Léteznek természetes mozgások, főleg a fiatalok körében. Ezt fenn kell tartani, hadd jöjjenek-menjenek a fiatalok! De ez ne legyen egyoldalú. Erdélyből szinte száz százalékosan egyoldalú a kivándorlás. Nagyon ritkán jön haza egy-egy család. A diplomások elvándorlása sokkal nagyobb mértékű, mint a többi csoporté. Most itt megint egy kicsit kapcsolom ezt a nyelvvel, az oktatás nyelvével. Hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy azok, akik csak magyarul tanultak, otthon nem kapnak állást, nekik egyetlen lehetőségük az, hogy átjönnek Magyarországra. Ebben van valami igazság. De mit mutat a gyakorlat? Kérdezzék meg a mostani hatodéves orvostanhallgatókat, pontosabban azokat, akik most államvizsgáztak, hogy hányán maradnak otthon? Kb. hetvenöt százalékuknak megvolt a biztos magyarországi munkahelye. Még a diplomájuk sem volt meg, de tudták, hogy szeptemberben melyik magyarországi községben, városban fognak dolgozni. Ezek a diákok két nyelven tanultak, nem egy nyelven. Továbbmegyek: Kolozsváron nagyon sok magyar fiatal tanul az Orvosi Egyetemen, a kolozsvári szülők nemigen küldik el őket Marosvásárhelyre,
