H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Az ibolya illata

Én és az „ő” műve

97

Néhány tisztázó megjegyzés megtétele után talán többet mondhatunk a témáról.

A szubjektum és az ezzel üsszefüggő témák: azonosság, személyiség, megkettőzöttség, identifikáció, önteremtés, énnarratívák stb. is az analízisek legfontosabb munkaterületei. Valószínűleg - természetesen a rekonstrukció nehézségeit itt is figyelembe véve - koncentrált olvasással, a szubjektumra mint olyanra vonatkozó kijelentések, levezetések, történetbetétek, idézetek figyelembe vételével létre lehetne hozni egy absztrakciót, melyet Az ibolya illata én-koncepciójának nevezhetnénk. Ez a koncepció azonban az elbeszélő szubjektum szituáltságát csak annyiban venné figyelembe, amennyiben allegorikusán az „őt” elbészélő narrátorról mint szubjektumról is szólna. Ez az allegorézis a szubjektumot mint az állandó identifikáció alanyát jeleníthetné meg, aki számára a permanens választás és önteremtés aktusaiban az identitás csak egy fixálhatatlan folyamatként konstituálódhat. Igaz, az én léte sohasem kérdőjeleződik meg a regényben, és ez az egzisztenciális affirmáció a rámutatás és a (rá)vonatkoztatás grammatikájával/ban egyfajta biztosíték az identitás számára. A fikcionalizált én a létezés non-fiction bázisára épül: „Akinek gondolja magát - az egy fikció. Aki gondolja magát - az van” (538.2.). Ez a „hely” - ha a megfogalmazás ószövetségi konnotációira gondolunk - kétségtelenül a talány, a fikció kérdéseit is magával vonja.

Az én identitásának kérdése a regényben egy másik módon is megjelenik. Azokról a gyakran egymástól távol eső helyekre szétszórt önreflexív kijelentésekről van szó, amelyek a szubjektum-narrátor - gyakran a szerzőség és az életrajziság témáit is behozó - önmaga író- és „író” voltjára (mint létmód), saját írói tevékenységére, szövegére stb. vonatkoznak. A következő idézet az életrajzi és az irodalmi vonatkozást mossa össze: „Apuka, a mamának névnapja van. Tudtad ezt? Egy gondolatregény legyen annyira gondos, hogy gondoljon a feleségem névnapjára is" (353.). További szöveghelyekkel összevetve az említett létállapot egy ok-okozati viszonyban konstituálódik s az „utóbbiként" afféle megtaláltként, felleltként értelmeződhet. Az író-férj, az író apa alakjai a mindennapi „kihí-