H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
66 Csehy Zoltán derül ki rendre, hogy a tudás, az episztémé ingatag, s gyakorlatilag csak a vélemény, a doxa létezik, amivel nehéz valamit is kezdeni. Sajátos párbeszéd bontakozik ki tehát az algoritmusába feledkezett nyelv és a szövegelő között. Az első kötet Új Novella című elbizonytalanított korpusz egyik verssora: „Vegyél miriád óvszert, béjbi!” a második kötetben parodisztikus átalakítások után, léttérvesztetten és szervátültetetten kerül a Kategorikus imperatívusz című szövegbe: „Béjbi, az ószer / a tiszta ész kritikáján van!’’. Az Új Novella versteste azért szétfolyó, bőrrel nem határolt test, mivel a hozzá csatlakozójegyzetapparátus az interpretáció lehetőségét tulajdonképpen újabb irányokba tereli. A paratextus és a főszöveg gyakorlatilag egyenrangúvá válik. Noam Chomsky generatív grammatikájából odakerült szentenciaként tételeződik a vers vezérmondata, s ezáltal erőteljes hangsúlyt kap a nyelv (kivált a szintaxis) egyfajta többé-kevésbé működtethető teoretikus „készülékként” való értelmezése.16 Ám mivel ez a készülék az irodalmi regiszter beszédmódjában üzemel, sokkal nagyobb jelentősége van a selejtnek vagy a deformációknak, illetőleg a nem éppen grammatikailag/logikailag helyesnek látszó vagy statikusabb performanciát feltételező mondatartikulációknak. Az ars grammaticae lesz a nyelv „készülékének” mozgatóereje: az ars mint technikai tudás, illetőleg mint művészet. A Chomsky-féle „Colorless green ideas sleep furiously” (Színtelen zöld eszmék alszanak dühösen) - típusú, nyelvtanilag helyes, ám „képtelen” mondat szinte általános érvényű lehet a modernista költészetben, mígnem a nyelvészetileg ugyanannyira „képtelen” „Furiously sleep ideas green colorless” (Dühösen alszanak eszmék zöld színtelen)17 variáns költészetesztétikai karrierjeként olvasható-értelmezhető „verstípus” a Farnbauer által is művelt kombinatorikus természetű költői beszédmódban. Erre klasszikus példa lehetne az identitáskérdésre rávetített nyelvi identitás aspektusait tematizáló, Flaubert „Bovaryné én vagyok”-jának felülírását kínáló szentencia: „Én vagyok / a vizet / a teán.”18 Az értelmezés relatív kitarthatósága, nyújthatósága, kiterjeszthetősége izgalmasabb feladat, mint a totális vagy annak ható dokumentáció. Ez utóbbit képezik inkább a neo- illetve
