H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Disputák kontextusában

„sok beszédnek sok az anyja"... 221

A harmadik fajta történetmondás a közvetlenség látszatát igyekszik kelteni. A Diszkóban P. Rózát kiviszi a János című versben egy egyszerű, lineáris történettel van dolgunk. Ez az egyszerűség azonban az elbeszélő személyére nem vonatkozik, ellenkezőleg, éppen ez az „összetevő”, illetve ennek megkérdőjelezése az ilyen szövegeknek a tétje, s ez gyakran explicite is reflektálódik:

„mozaikos diszkógömb ég öblös szombat-éjszakákon táncolok én ki-mint narrátor mindenik nő engem néz (...)

................................. De

megtartom a beszéd jogát,

mit kitűzök mint lobogót!

Már mi eleve mint monológ űzi tova lelkem bánatát

így lesz. Hát lopom én a szót?”

Valami hasonló működik a már említett Jegyzőkönyvi kivonat című verses személyiségnovellában, ahol szintén több (elbeszélői) identitás „próbál megképződni”, de a többi P. Rózás szövegben is. Tehát a P. Rózával való állandó flörtölés egyértelműen a Vida Gergely lírájában megbúvó epikai elemeket erősíti, illetve e líra epikusságát hangsúlyozza.

De egy másik történetet is felfedezhetünk a kötet verseiben, mégpedig azt, amelyik folyamatosan rákérdez a szövegek létrejövésének körülményeire, nyelviségére, a szavak rejtett viselkedésére. Ez a köteten végigvonuló játék főleg akkor érhető tetten, mikor a szavak egy, a megszokottól alapvetően eltérő kontextusban, regiszterben, beszédmódban, egy szokatlan szóra rímeltetve, szókapcsolatba állítva, esetleg félreírva másképpen kezdenek működni. Olyan retorikai működést indítanak be, olyan alakzatokat hoznak játékba ezáltal, melyek nem hagyják a jelentések megállapodását, egy centrumban való sűrűsödését (egy jellemző példa Az élet indexei című versből: „már megint ez a beszélés / a nyelv pályája be