H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Németh Zoltán: Szlovákiai magyar irodalom: létezik-e vagy sem? Néhány fésületlen gondolat egy fogalom lehetőségeiről
16 Németh Zoltán el a frankofon irodalmak önállóságuk felé: „Ez a két összetevő - a sajátos nyelvezet, mely kívülről akár hasonlíthat is a közfranciára, és a sajátos világ, melynek mélyén az »örök emberi» a Júra völgyeiben éppúgy megtalálható, mint Szenegálban vagy a Szent Lőrinc-folyó partján - szolgáltatták tehát - a hatvanas-hetvenes években, a frankofon irodalmak autonomizálódásának fénykorában - azokat a vezérfonalakat, melyeknek mentén a frankofon író a maga specifikusságának a kinyilvánításáig eljuthatott” - írja Vígh Árpád. Mint látható, a határon túli magyar irodalmak alapvetően más helyzetben vannak, mint a francia nyelvűek. Míg ott csak a hatvanas években afféle irodalmi harc árán tudták elérni, hogy önállóságukat kinyilváníthassák a nagy, egységes és centralizált francia irodalommal szemben, addig a határon túli magyar irodalmak esetében erről szó sincs. Ahogyan Szirák Péter fogalmaz, az 1918-ban „kialakuló, jórészt politikai-igazgatási kényszereken alapuló - s korántsem »egyértelmű« - magyar kulturális policentrízmus sajátsága éppen az, hogy szemben más többközpontú nyelvi kultúrákkal, lényegében egy egységes nemzeti identitás territoriális felosztása révén jött létre.” (Szirák Péter: Regionalitás a huszadik századi magyar irodalomban, Literatúra, 1999/4, 403.) Vagy, Pomogáts Béla megfogalmazása szerint, míg „A jelenkori világirodalomban meglehetősen általános irodalmi policentrizmust szinte mindig a különböző nemzeti kultúrák nyelvi közössége teszi lehetővé, a magyar irodalmak esetében nemzeti különbségekről egyáltalában nem beszélhetünk.” (idézi Szirák Péter, i. m. 403.) Amíg a francia nyelvű irodalmak esetében a széttartás felé haladó mozgás észlelhető, addig a szlovákiai magyar nyelvűben, mindenféle kisebbségi géniusz (Győry Dezső) vagy kisebbségi messianizmus, a vox humana (Fábry Zoltán) és hídszerep ellenére inkább centrum felé irányuló mozgás észlelhető: annak vágya, hogy mindenféle eltérés a minimálisra redukálódjon, hogy egy szövegről (a szerző életrajzi adatainak ismerete nélkül) egyáltalán ne lehessen megállapítani, hogy szlovákiai magyar vagy magyarországi magyar szerző írta-e. A szlovákiai magyar irodalom egyre inkább a magyarországi ká-
