H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Finnegan halála

Az újraírás alakzatai 109

matizáló, tulajdonképpen „állító" negációt). Ezt a rendszert a vagylagosság jellemzi, a mérleg nyelve a dolgok minőségét tekintve minden esetben az értékhordozónak tartott autenticitás és hagyomány felé billen, pusztán ennek fenntarthatósága látszik kétségesnek az elbeszélő pozíciójából, ahonnan úgy tűnik, hogy a többé fel nem támadó Finnegan metaforája az értékek elvesztését, az eredet eltűnése felett érzett fájdalmat hivatott elmondani, s innen az is nyilvánvaló, hogy a vagylagosság konstrukciója a Tépések és a Finnegan halála típusú szövegek közti viszonyra is jellemző. S így az „új”, a többé fel nem támadó Finnegan nem lesz más, mint sírás a közöny tengerén, mint „harang, amely önmagáért szól. Mint a vers a huszonegyedik század elején."

Jegyzetek:

1 Mészáros András: Mittel úrról és a transzcendenciáról. Irodalmi Szemle 1990/6.

2 Mindkét szövegen megfigyelhető Fleidegger hatása, elég csak a következő részletet megnéznünk Mészáros szövegéből: „Tehát az ironikus helyzet nem ironikus szubjektuma Mittel úr, aki nevével definiálja önmagát: a lét eszköze, képessége arra, hogy önmagát öntudatra hozza; közvetítő az egyébként önmagukba-zártságra kárhoztatott jelenségek között.’’ (Kiem. B. Zs.) Azé a Heideggeré, akire a metafizika túlhaladását illetően Derrida szerint szintén a kettősség jellemző. Egyébként ez az elméletileg nehezen körülírható kettősség felbukkan Tőzsér szövegeiben több helyen explicite is, olykor más dichotómiákkal keveredve: „Azt hiszem, elsősorban az elméleti emberek számára problémák ezek, az alkotó számára nem. Az alkotó nagyon szépen hasznosíthatja egyidőben az avantgárd és posztmodern vívmányokat.” Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd. (Szimpózium). Irodalmi Szemle 1992/10. Juhász R. József Van még szalámi! című kötetét elemezve pedig a szerzőről az alábbi megállapítást teszi: „Aki írásomat olvasta, emlékezhet rá, hogy ahol törekvéseit minősítenem kellet, ott az avantgárd/posztmodern látszólag ellentmondásos megjelölést alkalmaztam, mert Juhász tulajdonképpen avantgárd költő, aki posztmodern alkotóként önmaga előtt halad, csak ezt - mintegy az avantgárd haladáselvűségét tagadva