Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
70 Keserű József Az olvasó talán megbocsátja nekem e kissé hosszúra nyújtott ismertetést, amelyre azért volt szükség, hogy tisztán lássuk, mi az, amit Benyovszky az olvasóinak elmesél, és nemkülönben azért, hogy immáron zavartalanul rátérhessünk arra a kérdésre, hogy hogyan teszi ezt. Alig titkolt módszerem, amellyel vélhetően a továbbiakban is (vissza) fogok élni, az lesz, hogy megpróbálom a szöveg egyes kijelentéseit, illetve rejtettebb retorikai mozgatóit magára a szövegre visszavonatkoztatni. így például, amikor a paratextuális összetevők számbavételekor azt olvasom, hogy az olvasónak e szövegrészek értelmezése során érdemes bizalmatlan magatartást felvennie, akkor úgy vélem, szót kell fogadnom, és a továbbiakban törekednem kell arra, hogy ennek a jegyében járjak el. Mi sem tűnik hát természetesebbnek és magától értetődőbbnek, mint az, hogy az incipittel foglalkozó tanulmányról szóló történetemet a szöveg incipitjének felidézésével kezdjem (vagy tulajdonképpen: folytassam). Már csak azért is, mert a tanulmány nyitómondata kellően érzékelteti a kezdetről való beszéd problematikusságát: „Eredetileg az incipitről készültem írni.” Nem véletlenül hangsúlyozza Benyovszky oly gyakran az olvasónak a szöveg általi irányftottságát, hiszen (már ebben a mondatban is) ő maga is ezt teszi: vezet, irányit. A saját maga alkotta terminológiát használva elmondható, hogy a felütés egyszerre árulkodó és egyben félrevezető. Árulkodó, hiszen megelőlegez egy (stanzeli értelemben vett) elbeszélésmóduszt.5 A megnyilatkozás személyes hangvétele egyben rámutat az incipitek fölsorakoztatása mögött megbúvó személyes érdekeltségre. (Erre a lényeges kérdésre a későbbiekben még visszatérek.) Árulkodó továbbá a nyelvi megformáltsága is, amely utal az írás tulajdonképpeni tétjére. A felütés nem szokványos „utóidejűsége” ironikus cezúrát ékel önmaga és a folytatás közé, így magát a kezdetet is mint folytatást mutatja be. Mindemellett félrevezető is, mert a folytatás (a második bekezdéstől számítva), úgy tűnik, feloldja a mondat feszültségét, és egy egészen más irányban szövi tovább a mese fonalát. A tényt, hogy a felütésben megelőlegezett eredetkérdést
