Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
30 Elek Tibor egyszerű és egyértelműen tiszta fogalmakkal, mint hűség, hazaszeretet, önfeláldozás, becsület, elkoptatták ugyan korábbi fényüket, láthatatlanokká váltak, meglétükben azonban senki sem kételkedett még.”18 Többek között azért sem, mert Hedvig néni jelenléte a maga ódivatú feddhetetlenségével, erkölcsi puritanizmusával emlékeztetett rá, és a város lakói úgy érezték, szükségük is van erre, nem véletlenül küldték hozzá a gyermekeiket zongoraórára. Halála után néhány héttel mégis az az általános vélemény alakult ki, hogy lélekben már úgyis régen halott volt: „Avítt eszményeivel, morális skrupulusaival ő maga hívta ki a sorsot, s ha nem is érdemelt ilyen kegyetlen leckét, az élet valamilyen módon előbb-utóbb megleckéztette volna. Rettenetes, ami történt, de csakis vele történhetett meg. - Nem szeretett élni - bocsátotta készségesen a rendőrség elé magánvéleményét Laskay úr, a neves ügyvéd."19 Ekkor, 1914 első felében, egyszerre érzékelhető még a vidéki városkában a „boldog békeidők” idillje és ugyanakkor a változások szele: feszültség van a levegőben, terjednek a kedélybetegségek, megnő az öngyilkosok száma, a fiatalok kételkednek Isten létében, mindenféle zavaros bujtogató eszmék kavarognak a fejükben, még a természet egyensúlya is felborul, elszaporodnak a bolhák és legyek, mindenféle rémhírek kapnak lábra. Ez utóbbiak egyikének, „Hogy valami Ady Endre nevű rebellis nemes kétfejű lovon vágtat Dévényből Zimony felé, és gyújtó beszédeket mond”20 némi tápot adott a város Reviczky Gyuláról elnevezett irodalmi alkotókörét meglátogató irodalomtörténész-hírlapíró, (Rákosy) Jenő bácsi. Aki egész otthonosan érzi magát a városban: „íme, ilyen egy vidéki városka az ország hátsó felében, ahol ugyan feltehetőleg mélységes sötét van, de ugyanakkor rend és tisztaság is. Prolik vagy parasztok sehol sem, vagy ha igen, akkor alszanak már. Mindenki rendes magyar ember, némi vidékies zamattal és bájos, utánozhatatlan akcentussal. Majdhogynem el volt ragadtatva. Minden olyan nagyszerűen kisszerű volt. Csupa kedves, lélekvidító anakronizmus. Mint amikor megbőrösödik a tej, gondolta.”21 A század elejei idill rajzához Grendel a családi hagyományokon és az eddig említett irodalmi példákon túl valószínűleg a szintén lévai származású Féja Gézától is kapott ösztönzéseket, aki a Bölcsődal című életre-
