Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)

III. A Somorjai disputa a sajtóban

A Somorjai disputa a sajtóban 223 maradjak. Erre egyébként minden okom megvan, ráadásul (s ez itt az én vallomásom) magamból kiindulva úgy képzelem: ha már akkora szerencse ért, hogy okos irodalomértők be­vonnak, beavatnak a disputájukba, melyet ők maguk lezárha­­tatlannak és alkotóműhelyként is egyre valóságosabbnak tar­tanak, nem lehetek annyira önző, hogy ebből az élményből ép­pen az olvasót, a hivatkozások legtöbbjének alapját hagyjam, hagyjuk ki. Másrészt: hogy korántsem egy szűk szakmai cso­port vagy netán néhány kiválasztott párbeszédéről van szó, azt mi sem bizonyltja jobban, mint hogy ennek a műhelymun­kának az Új Szó már másodszor biztosít teret (lásd a Gondo­lat tavalyi utolsó számát!) - talán éppen azzal a jól megfontolt hátsó gondolattal, hogy a laptól elkanyarodott, a szüntelen változás folyamatában élő irodalmat időről időre a hasábjai közé terelve az Ön kedvét keresse. Mert valljuk be: nem min­dennap olvashatunk e lapban irodalmat, nyílt és nyitott (lásd a verset!), szerteágazó, de végig az írott szóra, a nyelvre visz­­szautaló disputát. Tőzsér Árpád és H. Nagy Péter most közrebocsátott levél­váltása a Márai Alapítvány által 2002 decemberében Somor­­ján rendezett irodalmi tanácskozáson éppen csak feltett, de az előadások maratoni távja miatt (vesd össze a levelezők er­re vonatkozó utalásaival) ki nem fejtett két kérdését járja kö­rül: a személyesség és a korszerűség helyzetének tarthatósá­gát. S még egyet-mást, amit e kérdések közben az irodalmi tapasztalat felvet (lásd például H. Nagy Péter múltkori, Tőzsér Árpád mostani Vonnegut-idézetét!). Hajói értem, mindketten másról beszélnek, de éppenséggel a másról beszélve keresik ugyanazt, tehát mégiscsak egyet keresnek, a jó mű ismérve­it. Alkalmasint az egzisztenciáról való beszéd nyelvi tartható­ságát vizsgálják. A költő „az örök emberi’’-ben a művészi ál­landót, abban a nyelvet s benne az alkotót faggatja-keresi, a kritikus nemkülönben, csak éppen - mivel elsősorban olvasó - nem a mester kivoltáról, hanem az alkotásról akar megtud­ni s elmondani minél többet, s az irodalom mögött (és előtt meg alatt és fölött) is inkább az irodalmat, a nyelvet találja­­feltételezi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom