Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)

II. Somorjai disputa

206 H. Nagy Péter foglalkozom oktatásüggyel. Talán megtudnám mondani, hogy az ilyen „elemzések” mit érnek akkor, ha nem szaktanár ké­szíti őket. Továbbá, ha „bárki bármikor bármelyik órára beme­het", szívesen meglátogatnék egy magyarórát. Kíváncsi len­nék ugyanis, hogy az utóbbi időszakban elbocsátott magyar­tanárok teljesítményéhez képest vajon emelkedőben vagy csökkenőben van-e a sokat emlegetett színvonal. (Ha pusztán stagnál, természetesen már akkor elismerően nyilatkozom a kollégáról.) Arról pedig végképp nem Tóth Lajost, hanem a po­zsonyi egyetem illetékes tanszékvezetőjét kellene megkérdez­ni, hogy valóban felügyeli-e a magángimnázium nyelvoktatási színvonalát. A British Councillal való „szoros kapcsolatról” pe­dig Tim Philips tanár úr tudna mesélni, nem pedig Köbölkúti. Pihentető levezetésként meg szeretném említeni, hogy az alábbi, többszerzős gondolat általános elemével maximálisan egyetértek: „az intézmény legfontosabb feladatának minden­kor azt tekintette, hogy a tanítási órákon a tőle telhető legtöb­bet adja diákjainak.” Szép cél. Ennek megvalósulása azonban nemcsak az intézményen magán és nem Tóth Lajoson, pláne nem helyettesén, hanem a szaktanárok felkészültségén mú­lik. Rájuk pedig (mármint „felkészült szaktanárokra”) óriási szükség van. A legfrissebb felmérések szerint a világ egyes országaiban a tanárok több mint 50%-a hagyja el a pályát az első becsengetéstől számított 5 éven belül. A pedagógiai szakirodalom ezt az időszakot találóan a „valóság sokk” kife­jezéssel jellemzi. Minden oktatási intézmény vezetőjétől jog­gal várható el, hogy ebben a nehéz pályaszakaszban ne meg­tévesztő ideológiák esendő szólamait zúdítsa a tanárra, ha­nem türelmével és tapasztalatával (már ha van neki) segítse munkáját. A korrekt igazgatónak (és higgyék el, tudom, hogy a Felvidéken jó néhány ilyen van!) ez is alaptulajdonsága. Kö­­bölkútinak tehát - a magángimnázium programjának reflektá­latlan elismétlése helyett - sokkal inkább azt a kérdést kel­lett volna feltennie, hogy Tóth Lajos iskolavezetési stratégiája miért kifogásolható - többek között éppen a „valóság sokk­nak az igazgató által gerjesztett formája miatt -, ha azt szigo­rúan szakmai kontextusból szemléljük. És végezetül talán ér­demes két szót vesztegetni arra is, hogy miért nem maga

Next

/
Oldalképek
Tartalom