Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Krónika
Mohi - emlékezés egy eltűnt településre A lévai Barsi Múzeum 2017. augusztus elsején nyitotta meg a 2017. november 12-ig tartó, az egykori Mohi emlékének szánt kiállítását. A tárlaton elsősorban az egykori településen folytatott néprajzi kutatások során a múzeum gyűjteményébe került tárgyak láthatóak. Ezen kívül megtekinthető a Nyitrai Régészeti Intézetből kölcsönözött anyag, a mohi templomból származó református kegytárgyak, illetve az egykori mohiak magántulajdonában levő, a kiállításra kölcsönzött eszközök, s nem utolsósorban a Szlovák Erőművek Rt. tulajdonában levő, az erőmű építését dokumentálós fotó- és levéltári anyag is. Ján Dano, a Barsi Múzeum igazgatója majdnem száz egykori mohi lakos jelenlétében nyitotta meg a kiállítást. Katarína Holbová, a Barsi Múzeum ma már nyugdíjas etnográfusa, aki az 1970-es és 80-as években maga is részt vett Mohi néprajzi kutatásában, szakmai szempontból mutatta be a tárlatot, és egykori kutatásai élményeit is megosztotta a jelenlevőkkel. Harmadikként a Mohiból Elszármazottak Egyesületének elnöke, Nagy Csilla vázolta fel e polgári társulás tevékenységét. A kultúrműsort az egykori mohiakból álló éneklőcsoport nyújtotta Menkű Mihály citerás játékának kíséretében. Császár Ernő egykori mohi lakos szülőfalujáról írt saját versét adta elő. Mohi a Selmeci-hegyek erdős nyúlványa és a Garam menti dombság között a Lévai járás nyugati részében, Lévától 12 kilométer távolságra fekszik. A lakosság zöme magyar nemzetiségű volt, de kisebb számban éltek itt szlovákok, romák, valamint a második világháború előtt zsidók is lakták. Tehát ezek a lakosok vallásilag is eltértek a többségtől. Jelenleg az egykori település határában áll a mohi atomerőmű, amely miatt a lakosságnak el kellett hagynia lakóhelyét, és a Lévai járás különböző településeibe kellett költöznie. Mohi megszüntetéséről az 1970-es években döntöttek, ekkor lépett életbe az építkezési tilalom, a település megszüntetésére pedig 1982-ben került sor. A faluban csak a templom és a temető maradt meg, ez utóbbiba máig is temetkeznek. Az 1970-es évek közepén tíznapos néprajzi kutatás valósult meg a településen, amelyet a pozsonyi Komenský Egyetem Etnográfiai és Folklorisztikai Tanszéke szervezett. A kutatás elsősorban a helyi lakosság szokásaira és mindennapi életére fókuszált. A lévai Barsi Múzeum munkatársai az 1979-1982 közötti időszakban terepmunkát végeztek a településen, amely során használati eszközöket gyűjtöttek, illetve elkészítették a település fotódokumentációját is. Ennek köszönhetően a múzeum gyűjteményében több mint 700, a település mindennapjait bemutató, a 19. század végétől a 20. század második feléből származó tárgy található, valamint gazdag fotógyűjteményt is sikerült létrehozni. Ezeknek a tárgyaknak egy részét 1986-ban Egy megszűnt település népi kultúrája címmel Katarína Holbová rendezésében egy kiállításon mutatták be. A jelenlegi, Mohi - emlékezés egy eltűnt településre című kiállítás szerzője pedig Zuzana Paulovičová. A néprajzi kutatásokon túl az 1980-as években a településen és környékén régészeti feltárásokat is végeztek, melyek segítségével a település helyének lakottságát a kései kőkorszaktól egészen a középkorig sikerült adatolni. Az említett ásatások során előkerült anyagból készült válogatást a lévai vár Dobó-kastélyában rendezett kiállításon tekinthetik meg a látogatók. E mostani tárlat bevezető részében a mohi templomban az istentiszteleteken használt kegytárgyak is láthatók, illetve a látogatók megismerkedhetnek a település történetével is, amelyet az írott források első alkalommal „Muhy” néven említenek, a falu szlovák neve - „Mochovce” - pedig 1773 óta ismert. 383
