Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Könyvismertetések
A harmadik fejezetben (65-139.) jutunk el a kultúra fogalmáig, amelyet Vasiljevic kulcsfontosságú ellentmondások és jelenségek mozgatórugójaként lát és láttat: „(...) hogy az állampolgárság transzcendálja az államot, és nem csak az állam és az egyén közti viszony érthető alatta, az felveti a kérdést a kultúra funkciójáról az állampolgárság megértésében” (66.). A történeti adalékok által érthetővé válik, hogy a 20. század hatvanas éveitől kezdve olyan, elsősorban „kisebbséginek” nevezhető csoportok jelentek meg egyes nyugati államokban, amelyek a leggyakrabban kulturális identitásukra és az ebből fakadó emancipációs igényre (hivatalos elismerésre) törekedtek. Ez messze ható következményekkel járt az állampolgársági rendszerekre és a politikai küzdelmekre nézve, illetve mindebből az következik, hogy Vasiljevic a kötetben többször visszatér egy „ellentét-rendszerre”, amelyet egyebek között a következő fogalompárokra lehet felfűzni: szociális paradigma - kulturális paradigma, újraelosztás - elismerés, állampolgárság - identitás, univerzalizáció - partikularizáció stb. Ezen szemléletmód legnagyobb előnye, hogy egy rendkívül dinamikus és mozgásban levő jelenségként kezeli az állampolgárságot. Ennek megfelelően a fejezet számos kulcsfogalmat (kultúra, különbség, polgári/emberi/kulturális jogok, elismerés, differenciált, illetve multikulturális állampolgárság) bont ki, és ismerteti röviden a szociokulturális antropológia részéről érkezett kritikákat és meglátásokat. Mindebből jól látszik, hogy a makroszintű és a mindennapiságba ágyazott perspektívának köszönhetően az antropológiai megközelítés lényeges módon járul hozzá az interdiszciplináris kutatásokhoz. A szerző például idéz egy, a Social Anthropology hasábjain 2004-ben lefolyt vitát, ahol a diskurzus elindítójaként Nie Craith hívja fel a figyelmet arra, hogy a látszólag semleges (és jótékonyan integráló, univerzalizáló) állampolgársági modell gyakran a „többség” szempontjait és kulturális mintázatait tartalmazza. Az utolsó nagy, negyedik fejezet (140-187.) lényegében egy történeti összefoglaló és esettanulmány a szerbiai állampolgári rendszerről, illetve annak történeti gyökereiről. A szerző célja sokrétű: először az említett jelent és múltat, valamint a vonatkozó közélet antropológiai dimenzióit kívánja jobban megértetni az állampolgárság intézményének elemzése által, majd ennek kulturális-szimbolikus aspektusainak segítségével a helyi és a megélt tapasztalatot is érinti. Mindezeken belül rendkívül hasznos azon különböző államalakulatok állampolgársági koncepcióinak áttekintése, amelyeknek Szerbia a 20. század kezdete óta része volt (144—168.). Világosan, egy-két bekezdésbe sűrítetten jelennek meg a különböző állami és politikai berendezkedésekhez kötődő koncepciók, ami ilyen formában bármilyen külső érdeklődő számára is megfelelő tájékozódást tud nyújtani. A korábban bőségesen tárgyalt fogalmi és politikai ellentmondásoknak köszönhetően meglehetős könnyedséggel értheti meg az olvasó a szerbiai rendszerek állandó átalakulásait, és az elkerülhetetlen belső feszültségek tekintetében a legkevésbé sem meglepő, hogy a 2000. évet követő demokratikus átalakulási periódus a liberalizáció folyamatán keresztül valójában etnifikálta az állampolgársági koncepciót. Az empirikus esettanulmányként jellemezhető rész nem túl terjedelmes (168-187.), gyakorlatilag egy rövidebb szövegrészt jelent, és leginkább a könyv döntő részét képező elméleti fejtegetésekre deduktív módon fűzte fel Vasiljevic. Ez a rész elsősorban azt akarja bizonyítani, hogy a státusz, a jog és az identitás voltaképpen társadalmi gyakorlatok (praxis) - amely ugyanakkor nem azt jelenti, hogy ez a rész csak egyfajta „melléklet” lenne. Joggal feltételezhető, hogy a néprajzi mikroperspektívák iránt érdeklődő olvasó szívesen látna ennél jóval bővebb empirikus anyagot. Az elemzések során az állampolgári hovatartozás néhány kulcsjellemzőjére összpontosít a kutató, amelyek együttesen érdekfeszítő módon szólnak a szerbiai gyakorlatokról. Vasiljevic különösen gondosan - de ezt is csak elméleti síkon - vázolja az állampolgárság dokumentális aspektusát, vagyis azt, hogy a státusz és a jog elkerülhetetlenül is anyagi formát, társadalmi objektumot ad ki a különböző igazolványok és iratok által. 258
