Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Könyvismertetések
A hagyományos mesemondás alkalmai című fejezetben igen tanulságos újabb fontos megjegyzése: „A Vajdaság területén gyűjtő folkloristák - Kálmány Lajos Borbély Mihálytól való gyűjtése és Penavin Olga néhány terepmunkája kivételével - hallgatóság nélküli mesemondóktól gyűjtöttek.” Ezzel azt érzékelteti, hogy a természetes közeggel kapcsolatban álló, a hallgatóságnak mesélő mesemondóval nem találkozott a 20. században gyűjtő vajdasági folklorista. Pedig - a Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszának adataira hivatkozva említi Raífai Judit -, hogy az 1950-es években még téli estéken számos településen meséltek lefekvés előtt. A mesetanulással kapcsolatban külön vizsgálja a családon belüli tanulási alkalmat, és az idegenektől elsajátítható tudás lehetőségét. E tekintetben is konzekvens, mert a korábban bemutatott egyéniségek tanulási alkalmait tekinti át és elemzi. A mesemondás vizualitását a mese előadójának habitusa felől közelíti meg. Főként a gyűjtők erre vonatkozó leírásait elemzi. Kivételt a ludasi mesemondó képez, akiről már videó készült: „...az előadásának a rögzítése után kísérlet történt - a szövegek lejegyzése mellett - a mesemondás nonverbális elemeinek leírására.” Végül a mesemondás folklorizmusáról ír, a vajdasági mesemondó versenyeken részt vevők mesetanulásáról és előadásáról, illetve a meséket ily módon továbbadok színpadi produkcióiról. A kötet végén a jelentősebb vajdasági mesemondók biográfiája található. Silling Léda: Piacok, vásárok, emberek. Néprajzi tanulmányok a Vajdaságból, Újvidék: Forum Könyvkiadó 2016, 239 p. ISBN 978-86-323-0952-4 Vataščin Péter Nehéz lenne túlbecsülni a vásárok és piacok társadalmi/gazdasági szerepét, legyen szó akár a jelenkorról, akár a régmúltról. Sokrétű társadalmi intézménnyel állunk szemben, amikor megpróbáljuk kibogozni ezt a szerepet a különböző típusú kapcsolattartások, a kulturális hatások, a gazdasági élet és még sok egyéb terén. Már így elöljáróban kijelenthetjük, hogy Silling Léda vajdasági etnográfus első kötete a tematikai merítés szempontjából eleget tesz ennek a sokszínűségnek. A tanulmánygyűjtemény két részre tagolódik, ahol az első a szűk értelemben vett vásári/piaci kultúráról szól (9—155.), míg a második főként, de nem kizárólagosan a táplálkozáskultúrára összpontosít ( 159-233.), ahol általában szintén felbukkan a kereskedelem szerepe fo tematikus motívumként. A szerző kupuszinai, tehát nyugat-bácskai származású, ennek megfelelően pedig nagy hangsúlyt fektet erre a térségre (pl. a kötet első írása [9-27.] Zombor városának vásárairól és piacairól ad történeti keresztmetszetet az újkor kezdetétől egészen napjainkig, egyúttal később e város vonzáskörzetének munkamegosztásáról is jó képet kapunk [47.]). A könyvet továbbolvasva aztán kétségtelenné válik, hogy Kupuszináról (hivatalos, de a közbeszédben alig használt magyar nevén: Bácskertes) tudunk meg a legtöbbet, amelynek népi kultúrájával több cikk is foglalkozik. Érdemes kiemelni, hogy - etnográfiai értelemben - ez a település is azok közé a „szerencsés” falvak közé tartozik, amelyre hosszabb időn keresztül és rendszeres néprajzkutatói figyelem fordult (pl. a tárgyalt könyv szerzőjének édesapja, Silling István sokat tett hozzá a község ismeretéhez). Olvasás közben felmerülhet, hogy Kupuszina esetében az. egyik legizgalmasabb vonás talán az, ahogyan ez a konyhakertészeti terményekre szakosodó, sokáig inkább bezárkózó falu a múlt század hatvanas éveitől kezdve kiépíti a kereskedelmi kapcsolatait horvátországi, boszniai és szerbiai helyszínekkel, aminek, ahogyan az a fejtegetésekből kiderül, komoly társadalmi szerepe van. A szerző számos néprajzi mikrofelvételen keresztül világítja meg ezt a jelenséget, így 250
