Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Klamár Zoltán: Ájtatos híveknek adakozásából… A szakrális térfoglalás kisemlékei Magyarkanizsán
Acta Ethnologica Danubianu 18-19 (2017), Komárom—Komárno r Ajtatos híveknek adakozásából... A szakrális térfoglalás kisemlékei Magyarkanizsán Klamár Zoltán Identitástartalmak és tárgyiasult térszerkezeti elemek A nemzeti identitásnak mint a közösséghez tartozás kifejezésének óhaja megkerülhetetlen szükségszerűség egy többnemzetiségű közegben. A tájban és épített környezetben élők a közösségi létet is szimbolizáló jelek állításával veszik birtokba, teszik otthonossá mikrovilágukat, elsősorban a maguk számára, de az állított objektumok az odavetődőknek is fontos üzenetet közvetítenek. Mindez általános jellemzője a Bácskának mint tájnak és a tanulmányban bemutatásra kerülő Tisza menti kisváros, Magyarkanizsa nemzeti közösségeinek is ez mutatkozik meg térkijelölő tevékenységében. Ennek a törekvésnek ugyan többféle külső kifejezésformája lehet, csak utalásszerűén említjük az építkezést, viseletét, díszítőművészetet mint lehetséges közösségi jelkódot, melyek sokszor nem elegendőek a közösségi igény számára. így aztán e közösségek tehetősebb tagjai maradandóbb jelet kívánnak maguk után hagyni. Mindennek a gyakorlatnak ma már könyvtárnyi irodalma van, ugyanakkor a nemzetközi etnográfiai kutatások eredményeképpen még napjainkban is jelennek meg kis- és nagy monográfiák, melyek falvak, városok és régiók nemzeti kultúráját vizsgálják ily módon. A 20. század második felében, a 21. századról nem is beszélve - a globalizáció mind kifejezettebb hatásának köszönhetően -, a fentebb említett táji különbségek fokozatos elmosódásának veszélye miatt a térkijelölés nemzeti színezete - mint az egyik lehetséges válasz a hasonulási folyamatok megállítására, vagy legalább a lassítására - egyre inkább tetten érhető. A „mi” és „ők” elkülönülés, akár egy településen belül, napjainkban újfent a térfoglalásban, térkijelölésben jut kifejezésre és tördeli szét az épített és táji környezetet (vö. Rithman-Augustin 1991, 79). A közösségi térfoglalás igen nagy múltra tekint vissza Magyarkanizsán, hiszen a 18. század elején, az újranépesedő településen már állítottak jeleket. A keresztek, feszületek,' képoszlopok a városban és annak határában ekkor még elsősorban vallási tartalmat közvetítettek, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy addig, amíg a katolikus vallás latinitásával az egyetemességet közvetítette, az ortodoxia nemzeti nyelvű liturgiája révén a szerbek vallásának volt tekinthető. A későbbiekben a vallási jellegű térkijelölés objektumai, a dedikációk szövege által mind kifejezettebb etnikai színezetet öltöttek. A folyamat felerősödése a 19. század második felében figyelhető meg, különösen annak végén, illetve a 20. század első két évtizedében vált egyeduralkodóvá. 1 1 A helyi népnyelv a keresztet általában nem különbözteti meg a feszülettől. A továbbiakban a kereszt kifejezést dőlt betűkkel használom, ha helyi kifejezésről van szó, és az objektum megnevezése valójában feszületet takar. Amennyiben tényleg keresztről beszélhetünk, azt normál betűtípussal jelölöm. 211
