Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig

váltotta a kortársak ellenszenvét. Csaplovics külön kéziratokat készített a magyarok, zsidók, ruténok, románok etnográfiájáról. Magát a német „Ethnographie” szót is ő használta először Magyarországon. Leírásában mégsem a „nép”, hanem az általában az itt élő „emberek” életvitelére utal. Hangsúlyozza, hogy milyen sokrétű a népesség Magyarországon. Szállóigévé vált megállapítása: „Das Königreich Ungern ist Europa in Kleinem” (Hesperus 1821). Ez a bon mot is jelzi, számára a „nép” és a „nemzet” még nem korrelativ fogalmak.

Az utókor által kialakított eddigi véleményekhez képest jobban hangsúlyozhatjuk, hogy Csaplovics alakította ki a korábbi „statisztikai államismeret” helyett az „etnográfiai leírás” gyakorlatát Magyarországon.

(8) A 19. század első felében a magyarság számára riasztó volt az úgynevezett „herderi jóslat”. A világ népeit és kultúráikat egyébként igen nagyra értékelő német író az Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit című könyvében (1791. IV. rész 9. oldal) ezt a megjegyzést tette a magyarokról: „Da sind sie jetzt unter Slawen, Deutschen, Wlachen, und andern Völkern der geringere Teil des Landeseinwohner, und nach Jahrhunderten wird man vielleicht ihre Sprache kaum finden.” A nem is rosszindulatú, jóslat” rögtön heves ellenkezést váltott ki. Egyébként Csaplovics (Reprint 1990, 29) gúnyosan jegyzi meg: a magyar nyelv azóta inkább erőre kapott, minthogy kihalna.

A magyar nyelvhasználat erősítése, a nyelv szabályainak kodifikálása, a szótár- és lexikonkészítés erőteljessé vált. A modem és nemzeti szellemű irodalom fejlesztése és a népköltési gyűjtés élénkebbé válása: mind-mind a jóslat elleni tiltakozásnak számított, és a nemzet egységét, nem pedig társadalmi tagolódását mutatta meg. Ide tartozott a népköltészet felkarolása is.

Magyarországon a „népdaf’-gyűjtés mint kívánatos program ekkorra már ismert volt. Először A Magyar Hírmondó folyóirat 1792, január 16. számában tettek közzé egy felhívást (a más európai nemzetek példáját követve) olyan régi versek és énekek összegyűjtésére, „melylyeknek Volkslieder a nevezetek” (a felhívás újraközölve Kókai 1981, 363-364). A cikkben mindenütt a ,Nemzet” szó szerepel, és a mai „népdal” megnevezés még nem volt általános. (Jó körülírása volt „a köz népnek szájában forgott régi versek”.) „Nép” és „nemzet” ugyan két kategória - de még nem fogalmi ellenpár. Többszöri újrakezdés után az 1820-as évektől csakugyan megkezdődik a folklór gyűjtése, és már ismert fogalom a „népdal”, „köznépi dal”, majd a „népmese”. Több ilyen gyűjtési felhívást bocsátottak ki, majd a magyar reformkor (1823—1848) megteremti a „nép—nemzet” fogalmak szembeállításának gazdag szemantikáját.

Azonban a herderi jóslat ellen továbbra is küzdenek. A költő Kölcsey Ferenc zord versében a gyáva faj bűneiért a magyarok pusztulását vizionálja:

És más hon áll a négy folyam partjára,

Más szózat és más keblű nép;

S szebb arcot ölt e föld kies határa,

Hogy kedvre gyűl, ki báj körébe lép.

(1838)

A nemzethalál vízióját Vörösmarty Mihálytól a nemzeti himnusszá vált Szózat végén is megtaláljuk:

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körül,

S az ember millióinak Szemében gyászköny ül.

(1836)

18