Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig
a Magyar Néprajzi Társaság (stb.) centenáriumára készült. Kosa a romantika és a pozitivizmus korszaka után az 1930-as évektől a magyar néprajzot „nemzeti tudomány”-ként ábrázolja, ám az 1949 utáni „szocialista magyar néprajztudomány” sajátosságait nem kritizálja és nem is dicséri. Tanulságos megemlíteni, hogy szinte nem foglalkozik a nemzetközi paradigmákkal. Már az 1950-es évektől kezdve a politikai élet vezetői a szovjet tudomány szervezés gyakorlatát szorgalmazták Magyarországon is: kollektív kutatások és kézikönyvek elkészítése volt tipikus. Több ízben és többféle módon kísérelték meg „új témák” (osztályharc, a nép forradalmai, munkásélet, a falvak szocialista átalakulása) előtérbe helyezését, rendszerint a szomszédos „szocialista országok” szakintézményei közti kooperációval. Elkészült a Magyar Néprajzi Atlasz több száz térképe (Barabás 1987—1992), az ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikon (megjelent 1977-1982), és a „nyolckötetes” (pontosabban tízkötetes) akadémiai kézikönyv (Magyar Néprajz, megjelent 1988- 2011), több mint 10 000 oldalnyi terjedelemben. Ennek kötet- és fejezet-beosztása hagyományos, ám a népi társadalom, a kismesterségek, a népi vallásosság terén messze meghaladta elődeit. Viszont a folklorizmus világa kimaradt... még a fejezetek íróinak tudatából is. A „sachlich” szemlélet jellemzi, tudományelmélet vagy polémia alig található. Az egyes kötetekben és fejezetekben van tudománytörténet, ám praktikus szempontból, és ahány a szerző - annyiféle elgondolással, sőt elnevezésekkel. A harmadik fontos kutatástörténet/tudománytörténet a még el nem felejthető közelmúltat tükrözi. A nyolckötetes akadémiai kézikönyv utóbbi évtizedeinek vezető etnográfusa, Paládi-Kovács Attila szükségét érezte annak, hogy a két félkötetben megjelenő, bevezető jellegű 1. kötet adjon távlatot is az olvasónak (Paládi-Kovács 2011, 11-26). O maga mutatja be a „néprajztudomány tárgyát, tagozódását, időszemléletét és módszereit”. Ha nem is kell arra gondolnunk, hogy enélkül mindez nehezen keresgélhető ki másképp a többi kötetből - ám ez kitűnő alkalom, hogy egyetlen, döntő szerző hivatkozzék metodikára és tudománytörténetre. A „néprajztudományt” a más elvevezésekkel veti egybe. Itt szerepel a „nép” szó hasonló diszkussziója is. Minthogy a szerző nem a maga szóhasználatát akaija kötelező elméletté emelni: az „anyagi kultúra” ellenpéldája nála a „folklór, folklorisztika” (Paládi-Kovács 2011,11-26). A magyar néprajzi kutatások történeti periodizálását Kosa említett műve alapján adja. Ő is foglalkozik a 18. századdal, „előfutárok” megjelöléssel. Azt veszem észre, hogy már a 19. századtól csak látszólag követi Kosa sémáját - más témákat és jelenségeket tart kiemelendőnek. Fontos nála az intézménytörténet bemutatása is. Több mint 100 nyomtatott oldalnyi áttekintése egy személyes felfogást képvisel - pontosan adatolva. Paládi-Kovács véleménye különösen az 1949—1990 közötti korszak tekintetében tanulságos, hiszen ezekben az évtizedekben a párttitkárok voltak a néprajzi intézmények ideológiai vezetői. Sőt még ( 1990—) korszakjelölést is ad. Ez utóbbi, az évszámokat dekódolva a magyarországi rendszerváltás utáni helyzetet jelenti (és a továbbélőket - szerencsére olykor tisztelettel - említve). Ugyanebben a kötetben van egy további, mintegy százoldalnyi áttekintés: „a magyar folklorisztika tudománytörténete” címmel. Ezt öt (generációkkal fiatalabb) szerző készítette, a kézikönyvben már kialakított történeti korszakonként, ezen belül művészetenként és műfajonként tagolva. Már csak tekintélyes terjedelme miatt is a maga nemében igen hasznos, forrásként használható - ugyanakkor inkább csak a felületen homogén áttekintés, az elméleti problémákat csak említik, és a szerzők fogalomhasználata sem koordinált. Tanulságos egymással összevetni a három tanulmányt. Kosáé a leginkább szintetizáló, de ez sem önállóan elméleti. A másik kettő taxatív. Ahogy közeledünk napjainkhoz, egyre óvatosabb a megfogalmazás: csak eredményekről olvashatunk. Különös, hogy már pár évvel 1945 után a Néptudományi Intézet munkatársai mennyire (akár „vakon”) távol tartják magukat a szemük előtt lezajló társadalmi változástól. Az 1950-es évekből a nacionalizmus, sőt 14
