Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Bendík Márta: A három Túr szakrális kisemlékei
3.2.7. Kápolna alakú képoszlop (kápolna) 21. kép: A kistúriak falusi kápolnája (Fotó: Bendík Béla, 2016) A bádoggal fedett, téglalap alaprajzú kistúri kápolna az új templomtól délre, az országút mellett, az állíttatása után kialakított utca sarkán, a mögötte levő családi ház előkertjétől téglafallal lekerített területen látható. Két helyen megcsavart, kovácsoltvas pálcákból hegesztett, sima tetejű, sötétbarnára festett kerítés veszi körül, elöl nyitható kapuval, melynek tetejére sima szárvégződésű latinkeresztet állítottak. A kerítésen belüli teret járólapokkal rakták ki, az oszlop alját egy sor csempe védi a felverődő esővíztől. Az egyenes képoszlop tető alatti része enyhén kiszélesedik, a kontyolt tető közepén laposvasból kovácsolt, háromkaréjos szárvégződésű kettős kereszt magasodik. A szoborfülkét ívelt, sötétbarna fakeretes ablak takarja, melynek alsó része nyitható, felső, kb. 1/3-nyi, sugarasan három szegmensre osztott, virágmintával öntött üveggel fedett része rögzített. A fehérre meszelt fülke boltozata enyhén ívelt. A fülkében a régebbi, porcelán lourdes-i Mária-szobrot egy újabbra cserélték, amely Máriát csomóra kötött kék övvel, aranyszegélyes fehér ruhában és hosszú, aranyszínű béléssel készült, aranyszegélyű fátyollal ábrázolja; imádságra összeillesztett kezét a szíve elé emeli, jobb karján nagy, aranyszínű szemekből plasztikusan megformált rózsafiizér függ; ruhája szegélyét mezítelen lába felett egy-egy aranyrózsa díszíti. A kisplasztika mellé kétoldalt egy-egy keskeny üvegvázában művirágcsokrot, eléje szív alakú, perlithabból és művirágokból készített virágdíszt helyeztek. Az egyik adatközlő21 emlékezete szerint a kápolna talán az I. világháború után épült hálából, mert a frontokról sok férfinak sikerült hazakerülni. Akkoriban még nem volt ott utca, a képoszlop mögötti terület egy Somogyi nevű zsidó birtokosé volt - földek és udvar egy dohány raktározására szolgáló pajtával. Egy mezei út volt mellette, hogy be tudjanak menni, mert a zsidó háza beljebb volt. Az utca csak a második világháború után épült, amikor a szemközti oldalon is építkezni kezdtek Azt a lehetőséget is felvetette, hogy esetleg a Somogyi család emeltette az 1930-as évek elején, mert Kistúr urasági birtok volt a Somogyiak és gr. Károlyi Klára tulajdonában. A másik adatközlő22 szerint a kápolna már az ő iskoláskorában is ott állt. Szerinte valóban a Somogyi család emeltethette, mert a mögötte levő házban laktak a Stefanek Andrásék, akinek a felesége a Somogyi kisasszony dajkája volt. 21 Adatközlő: Csókási sz. Csémi Júlia, Nagytúr, 1934 22 Adatközlő: Gágyor Erzsébet, Nagytúr, 1927 135