Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Tanulmányok - Marx Mária: Műszövés Őriszentpéteren a 19 - 20. század fordulóján

Az Árpád-abrosz fehér és színes változatban is készült. Millenniumi debütálása után a mester nyilván még több példányt is készített belőle, kettő közülük üzleti könyveiben is sze­repel. Egyik ismeretlen dátummal, de még 1903 előtt Wágner Antalhoz került Rábakeresztúrra27 (ma Heiligenkreuz, Ausztria), a másikat az El adott munkák naplójának tanúsága szerint Bereczky Emma vette meg 1909. március 12-én.28 Utóbbiról tudjuk, hogy 62 korona 85 fillért fizetett érte. Ez az összeg igen magas volt, több mint tízszerese az ugyanak­kor vásárolt, azonos méretű (158x180 cm-es), de tucatjával szőtt damasztabroszoknak, ame­lyeknek ára 5 korona 50 fillért tett ki. Az árat nemcsak a nagy fáradsággal és költséggel járó munka, hanem valószínűleg az elnyert kiállítási díj is befolyásolta. Az abrosz egy sárga láncfonallal készült változatát Batári Ferencnek, az Iparművészeti Múzeum egykori osztályvezetőjének gyűjteményéből árverezték el 2006-ban.29 Ez azt jelen­ti, hogy az abroszt Kovács legalább kétszer vetette fel a Jacquard-szövőszékre. A készítésre a mintarajzok kapcsán még visszatérek. Az új termékek bevezetéséhez elengedhetetlen volt a magasan képzett munkatársak fog­lalkoztatása. Késmárki iskolából került ki két legfontosabb munkatársa, Horváth Elek és Czihák Nándor. Horváth Elek 1868. augusztus 6-án született Őriszentpéterben.30 Már 1893 januárjában szerepel Kovács elszámolásaiban „Elek munkája”, amikor is 274 db különböző textil szövését és az érte járó fizetséget számolta össze munkaadója.31 Nem derül ki, hogy ezt és a sok későbbi munkát bedolgozóként vagy segédként teljesítette-e. A késmárki értesítőkből tudjuk, hogy az 1894/95-ös tanév végén mint őriszentpéteri önál­ló szövő záróvizsgát tett.32 A következő években pedig olvashatjuk, hogy Tschömer József mérnök-igazgató iskolai működésén kívül, Magyaríts iparfelügyelő megbízásából a házi szö­vőipar emelésére ... „szövőszékeket építtetett szövőmesterek számára Iváncon, Szentesen és Eőri-Szt. Péteren.”33 Bartos Miklós művezető pedig segédkezett a szövőszékek felállításánál, valamint Jacquard- és damasztrajzokat készített és kártyákat vert ki, szakértői tanácsokat adott különböző helyeken lakó iparosok, szövők számára.34 A fenti őriszentpéteri fejlesztések - akárcsak tíz évvel korábban Kovács Antalnál - valószínűleg a frissen végzett Horváth Elek műhelyében történtek. Horváth azonban nem maradt meg az otthoni szövőszék mellett. Mint az Értesítőkben olvasható, a 61766/1899-es minisztériumi ügyiratban, mint ösztöndíjas művezető jelöltet a szövőiskolához osztották be. A szabadkézi és szakrajz oktatásában is segédkezett, valamint rajzokat készített a műhely számára is.35 Iskolai „karrierje” folyamatos. 1900-ban segédmű­vezető, 1902-től művezető, 1906-tól segéd-raktárkezelő, majd 1907-től a fonal- és áruraktár kezelője lett, emellett szakrajzot oktatott. 1909-ben „ötödéves pótlékban” részesült. Az 1910/11-es tanévi értesítő hiányzik a sorozatból, ezért nem tudjuk, miért vált meg állásától, a következő értesítőben már nem szerepel.36 27 84.11.1.: 29. 28 84.11.2.: 96. 29 http://www.nagvhazi.hu/tetelek.php?&id=84&tn=20&nage=2 /letöltve 2007.12.11.1 30 Az Őr.Szent Péteri helvét hitvallású Egyház másod-eredeti anyakönyve 1848-d évben. VmL. IV.445/313 31 84.11.1.: 122 32 Értesítő ...1895/96, 1896, 42. 33 Értesítő ...1895/96, 1896, 34. 34 Értesítő ...1896/97, 1897, 50. 35 Értesítő ... 1899/1900, 1900, 4. és 6. 36 Lásd az Értesítőket a megfelelő tanéveknél! 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom