Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Köszöntők

no...) Éjszakákat beszélgettünk, vitatkoztunk át, igen, sokszor veszekedtünk, aztán megint tervezgettünk; mi már akkor (az 1970-es évek második felében járunk) lebontottunk minden vasfüggönyt, és még azt is elhittük, hogy majd egyszer együtt is tudunk dolgozni. Különben nem projektekben gondolkodtunk (ezt a szót akkor még nem is ismertük), de kutatási terveket (ami voltaképpen ugyanaz, csak annak van értelme) kovácsolgattunk, hasonlítgattuk össze, mi az, amit tudunk a vajdasági magyarok népi kultúrájáról, s mi az, amit a szlovákiai magyarokéról? És hát, hogy mit is kellene tenni? Mindent persze, hiszen ami addig volt, az fabatkát nem ért - állapították meg az örökkévalóság papírformája szerint - az akkori ifjú titánok. S noha akkor semmi jele nem volt annak, hogy valaha is valóban zökkenőmentesen, tényleg együtt lehessen dolgozni; olyannyira nem, hogy egyszer - félig tréfásan, félig komolyan — még azt is megígértük egymásnak, ha valamilyen lövészárokban egyszer egymással szemben találnánk magunkat, hát egyikünk sem fog lőni a másikra. S mit ad Isten? Mégis nekünk, az akkori naiv fiataloknak lett igazunk. Igaz, mindenféle vargabetűkkel és völgymenetekkel (Zoli még ama bizonyos lövészárokhoz is testközelbe kerülve), de mára mégiscsak napi kapcsolatban vagyunk, és együtt is dolgozunk (elég megnézni jelen kötet tartalomjegyzékét). Olyannyira kapcsolatban vagyunk, hogy miközben e sorokat írom, Neki köszönhetően tényleg hernyóként araszolgatván a képernyőn, folyamatosan küldözgeti a beszámolóit. Én meg természetesen válaszolok rá, egyre ingerültebben persze, mert ismét a gyeprácsok lerakásának fortélyairól értekezik... Azt is úgy csinálja, mint minden mást: csak pontosan, szépen. Aztán, ha kiderül, valamelyik megsüllyedt, hát fölszedi, alábunkózza a földet (így írja!), újrarakja. Végső soron ezt tesszük egész életünkben: amit elrontottunk, próbáljuk rendbe hozni. Alábunkózni!

Noha néprajzi pályafutása sajnálatos módon egy időre megszakadt, de ismét talpra tudott állni, s mára jóval többet (és talán maradandóbbat, de ezt a kortárs nem tudja eldönteni) produkált, mint jó pár, folyamatosan a szakmában, annak is kiemelt munkahelyén dolgozó pályatársa. Alapvetően az anyagi kultúra, annak komplikált összefüggései, illetve (végképp nem meglepő módon, hiszen a soknemzetiségű Vajdaságban született, s a mai napig azt tartja hazájának, kiemelt kutatási terepének) az etnikai kérdések iránt érdeklődik. Nem akar ez a kis köszöntő életmüelemzésbe átcsapni (annál is inkább nem, mivel ez az életmű még korántsem lezárt), tehát inkább csak ízelítőül jegyzem meg, hogy összeállította választott szülővárosa, Magyarkanizsa képeskönyvét (1996), majd Harkai Imrével, akit alighanem egyik mesterének tekint, közösen jegyzett, korszerű szemléletmóddal megírt könyvében Adorján népi építészetét mutatták be (1997). Az építkezés és gazdálkodás viszonyrendszerét is vizsgálja a Tanyák, parasztgazdaságok Magyarkanizsa vidékén (1900-2000) című kötetében (2006). Ami az etnikus, interetnikus kapcsolatok kérdéskörét illeti, nos, ezzel kapcsolatban szervezett Aszódon egy nagysikerű konferenciát (a mai napig sajnálom, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nem lehettem ott személyesen), aminek lenyomata egy, mára alapműnek számító, Általa szerkesztett konferenciakötet (Etnikai kontaktzónák a Kárpát-medencében a 20. század második felében. Aszód 2005). Az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatja a különböző etnikumok, a más-más kultúrájú, vallású embercsoportok együtt vagy egymás mellett élésének, az etnikus szimbólumok szerepének a kérdésköre. Csak néhány tanulmánycím: Az etnikai alapú szegregáció gyakorlata a Vajdaságban: szerémségi és bácskai példák (2009); Egy jel jelentéstartalmi változása - kopjafaállítás két észak-bácskai faluban... (2010); Az emlékezet terei - a térhasználat horgosi (Horgos - SRB) gyakorlata (2011) stb. Tudatosan nem emlékeztetek az Acta Ethnologica Danubiana, a Fórum Társadalomtudományi Szemle vagy az Eruditio -Educatio lapjain megjelent írásaira, feltételezve, hogy az e sorokat olvasó érdeklődő azokat úgyis ismeri.

314