Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Könyvismertetések, annotációk
tek „rejtőzködéséről”, „hibemálásáról” beszél, néhány interjúrészlettel kibővítve (1. pl. 143. p.). A negyvenes évek üldöztetései különböző rejtőzködő/alkalmazkodó stratégiákat alakítottak ki az emberekben (hasonlóan például a magyarországi zsidókhoz): így például Karlócán sok család horvátnak vallotta magát, máshol nyilvánosan sosem használták anyanyelvűket stb. Nyilvánvaló, hogy 10 oldal nagyon kevés ennek a jelenségnek a részletes elemzésére, és csak remélhetjük, hogy Krel és mások (az idézett, már létező kutatások mellett) a jövőben még visszatérnek ehhez a kétségtelenül fontos témához. Jugoszlávia nyolcvanas évek végén kezdődő válsága, majd a felemás demokratizálódás és a véres délszláv háborúk talán kicsit ellentmondásos módon a német kisebbségi/etnikai/nemzeti identitás revitalizálódását hozták magukkal (akkor, amikor a kisebbségi mivolt korántsem számított politikailag érdektelen jelenségnek). Krel erre a viszonylagos közelmúltat tárgyaló részre már közvetlenül felfűzi a vajdasági németek jelenkori helyzetét, bemutatva a fő intézményeket (156-226. p.). Az identitás alakításának, megőrzésének szempontjából egyértelmű a hivatalos intézmények szerepének megkerülhetetlensége (amelyhez a szerző később még hozzáveszi a családot, illetve az egyházakat is). Habár alapvető működési információk tekintetében a leírások megfelelőek és könnyen értelmezhetőek, a nagy történeti áttekintéshez képest itt is csak felvillan több lényeges vonás, amelyek csak a későbbi értelmező/összefoglaló részben kerülnek kifejtésre. Az egységesebb kép érdekében érdemes lett volna ezt a kettősséget egy egységes fejezetben, mintegy „sűrű leírásban” feloldani. Másrészt például a Szabadkai Rádió német nyelvű műsorának bemutatásánál az alapítás időpontja és a szervezeti leírás helyett jobb lett volna felvezetni a jelenséget a kisebbségi média szerepének társadalmi/kulturális jelentőségével (168. p.). Ráadásul egyes jelenségek csupán egy mondatban hangzanak el, holott ennél sokkal több teret érdemelnének: például a kilencvenes években vissza-visszalátogató németeket sok helyen (a vagyon esetleges visszakövetelésére vonatkozó) gyanakvással fogadták a helyükre települt (javarészt „kolonista”) szerbek. A szabadkai intézmény esetében csak megemlíti ezt a jelenséget (175. p.). A kötet lényeges értelmezéseket tartalmazó része az etnikai identifikáció kategóriáit, folyamatát és társadalmi intézményeit, az etnikai távolságot és szimbólumokat tárgyaló öt alfejezet (227-309. p.). Mindezekből az az általános kép szűrődik le, hogy az adatközlők magukat a német nemzet egységes részeként, ugyanakkor Szerbia lojális állampolgáraiként határozzák meg. Érdekes vonása az önértelmezéseknek a 18. századi telepes ősök felemlegetése - tekintve, hogy Vajdaság története kis túlzással élve a migrációk története, a távoli elődök „jöttének” tudatosítása valódi vajdasági identitáselemnek számít(hat). Ugyanígy jellemezhetjük a többnemzetiségű és többnyelvű közegre való büszke hivatkozást, amely egyes adatközlők szerint a jelenlegi európai uniós tendenciáknak is példát adhat. Mivel a vajdasági németek lélekszáma hivatalosan alig több mint 4 ezer fő, ezért a Krel által jelzett emigrációs folyamatok (pl. a Magyarországon, Ausztriában vagy Németországban tanuló, majd ott is maradó fiatal korosztály esete) az ő saját meglátásaikkal együtt mindenképpen „kiszolgáltatottabbá” teszik a németeket a szintén demográfiai gondokkal küzdő vajdasági magyar, szlovák stb. kisebbségekkel szemben. Ezt a párhuzamvonást elmulasztja a szerző, holott mindenképpen indokolt lenne. Teljesen hiányzik a munkából a környező országokbeli, szintén alacsony lélekszámú német kisebbségekkel való összehasonlítás is. A kötet nehezen értelmezhető része két életút-elbeszélés értelmezés nélküli közreadása (234-275. p.). Habár mindkét történet nagyon jól rávilágít a vajdasági (sőt: balkáni) német identitás izgalmas kérdéseire, így önmagukban csak fokozzák a könyv felépítésének mozaikjellegét, és zavaros felépítését, nem állnak össze valódi szerves egésszé. Az inkább szociológiai kutatásnak számító, kérdőívekkel felmért etnikai távolság azt mutatja (276-286. p.), hogy a vajdasági németek elsősorban a németországi németekkel 241
