Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Közlemények - Bendíkné Szabó Márta: Század szakrális kisemlékei

A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békekötés után, 1711 -ben az evangélikus báró Hellenbach Gottfried János bányagróf lett a falu új földesura, aki 1720-ban a néptelen Százdra Kiscsalomjáról, Hontudvamokról és Sipékröl szlovákokat telepített (Koczó 2014, 6). A 19. században és a 20. század elején a százdi birtoktestet még mindig a Hellenbach leszármazottak bírták; a családba való házasodás útján gróf Stainlein-Saalenstein, később gróf Wilczek Vilmos és gróf Chorinszky Igó. Rajtuk kívül báró Ivánka Lászlónak voltak a község kataszterében jelentős javadalmai.

Az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulásakor a földreform keretében felosztották a grófi és bárói uradalmakat. A hajdani grófi javak új résztulajdonosaként került a községbe 1925-ben Juraj Ďurčanský, a rajeci születésű klerikális országgyűlési képviselő, akinek családja aztán 1938-ban, a Felvidék anyaországhoz való visszacsatolásakor a birtokot eladta Mares Margitnak, tarkeői Tahy László diplomata, országgyűlési képviselő második nejének (Budai 2008, 24).

1.2. A lakosság demográfiai összetétele

A történelmi Hont vármegyében a magyar, illetve szláv nyelvű falu- és dűlőnevek váltakozása arra enged következtetni, hogy a lakosság nemzetiségileg már a honfoglalástól kezdve erősen kevert volt. A szintiszta szláv vagy magyar települések mellett vegyes ajkú falvak is előfordultak (Bakács 1971, 32). Százd nevét a magyar „száz” számnév „d” kicsinyítőképzős változataként (százacska) eredeztetik, ezért a községet magyar telepítésűnek tekintik. Az oszmán uralom utáni betelepítések eredményeképpen 1851-ben Fényes Elek még „tót-német” faluról írt. A Borovszky-féle monográfia a község neve alapján szász alapítást feltételez, de megjegyzi, hogy a lakosság „már megmagyarosodott” (Borovszky 1906, 63 és 128). Tény, hogy a népszámlálási adatok a 19. század második felétől a 20. század közepéig tartósan magyar többséget mutatnak ki. Az első világháborús veszteségek, valamint a második világháborút követő kitelepítések és az asszimiláció következtében a folyamat megfordulni látszik. A Beneš-dekrétumok alapján húsz családot és hét különálló személyt deportáltak Csehországba, ők azonban később valamennyien visszatértek. A Magyarországra áttelepített tizenhat családból viszont már senki sem jöhetett vissza szülőfalujába. Az arányok a szlovák és magyar anyanyelvűek között az 1991-es adatok szerint a 19. század közepén feljegyzettekhez közelítenek, 2011-ben pedig az újabb közel 20%-os csökkenés még inkább a magyarság fogyását mutatja. A vizsgált időszakban a lakosságnak csupán elenyésző százaléka vallotta magát német nemzetiségűnek, a négyfős létszám ötven év alatt nem változott. Az 1941-es népszámlálás szerint a község lakosságának száma rekordmagasságot ért el, csakúgy, mint az itt élő németeké. A háború után aztán a német nemzetiségűek ismét megfogyatkoztak.

1.3. Vallástörténeti vázlat

Százdot Ecclesia d. Zazd. néven már a mohácsi vész évében, 1526-ban is az egyházashelyek között tartották számon. Az esztergomi főegyházmegye honti főesperességéhez tartozó falu esetleges önálló plébániájáról ez idáig nem került elő okirati bizonyíték, az eddigi ismeretek szerint 1773-ig Ipolyszakállos, utána Deménd fiókegyháza volt (Koczó 2000, 40; Dobrovolny 1998/10, 4) Más egyház-látogatási jegyzőkönyvre hivatkozó forrás Százdot bő háromnegyed évszázaddal korábban, 1697-ben jegyzi a deméndi plébániához tartozónak, ahol Némethy János volt akkor a plébános (Lászlóová 2002, 102).

146