Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Tanulmányok - Bárth János: A lengyelfalvi eset. Néprajzi szemléletű történeti életkép egy 18. századi székely faluról
Acta Ethnologica Danubiana 17 (2015), Komárom-Komárno A lengyelfalvi eset Néprajzi szemléletű történeti életkép egy 18. századi székely faluról Bárth János Tanúvallomás és történeti népéletkutatás Orbán Balázs szülőfaluja, Lengyelfalva, Udvarhely székben, Székelyudvarhely város közelében, dombok között húzódik meg. Gyümölcsfák lombjai mögé bújt házait 1834-ben 368 római katolikus székely nevezhette otthonának (Schern. Trans. 1834, 137). Ebben a kis lélekszámú, csendes faluban a nyugodt életritmushoz szokott lakosok 1794 legelején szokatlanul mozgalmas napokat éltek meg. Alig múlt el vízkereszt napja (jan. 6.), alig zajlott le a házszentelés esztendőnként ismétlődő szokása, illetve alig kezdődött el a házszentelést követő farsangi időszak, amikor január 8-án idegen urak jelentek meg a faluban, akik a helyi elöljárókkal „összeparancsoltatták” Lakatos János házához mindazokat a lengyelfalviakat, akikről gyanítható volt, hogy egy vizsgálat vallomástevő tanúi lehetnek. A vizsgálatot, amely egy lengyelfalvi leány, a „fertelmes” életmódra hajló Ferenc Anna teherbe esésének előzményeit, erkölcsi hátterét igyekezett tisztázni, valószínűleg kadicsfalvi Török Ferenc udvarhelyi főesperes, az udvarhelyi főesperesi szentszék vezetője rendelte el. Talán Ferenc Anna szülei kérték a helyzet szentszéki feltárását, hogy kiderüljön ki „terhesítette meg” leányukat és ki a „bitang gyermek” apja. Jelöltjük is lehetett a lengyelfalvi Sófalvi Mihály személyében, aki időközben megházasodott. Kezdeményezhette a szentszéki vizsgálatot Dési Ferenc lengyelfalvi plébános is, aki 1792-ben került a faluba (Ferenczi 2009, 222) és 1793 elején elégedetlenkedett Ferenc Anna viselkedésével. Kadicsfalvi Török Ferenc, a jezsuita szerzetesből lett főesperes Pataki András szenttamási és László András szentléleki plébánost bízta meg a lengyelfalvi erkölcsi vétségek vizsgálatával. A feladatot szorgalmasan teljesítő két pap 1794. január 13-án, Szenttamáson írta megjelentését az elvégzett munkáról. A tanúknak feltett kérdéseiket és a latinul bemutatott tanúk magyarul feljegyzett válaszait egy latin nyelvű levél keretébe foglalva küldték el Udvarhelyre a főesperesnek. A tízoldalas levél, benne a lengyelfalvi vallatási jegyzőkönyvvel, megérte a 20-21. század fordulóját.1 Sajnos mivel a hajdani udvarhelyi főesperesi szentszék üléseiről bizonyára 1 Az 1794. évi lengyelfalvi vallatás jegyzőkönyvét Székelyudvarhelyen, a római katolikus plébánia irattárában, egészen pontosan a Szent Miklós-templom sekrestyéje fölötti, lomtárnak is használt helyiségben találtam meg és másoltam le az 1997. május 12-16. között végzett udvarhelyi kutatásom idején. Akkor úgy gondoltam, hogy a következő jelzettel azonosítható: UP1. Főesperesi iratok. 1794. Dos. 6. Nr. 1. Közbevetőleg talán érdemes megjegyezni, hogy a lengyelfalvi vallatás, más hasonló szentszéki perekkel együtt, nem a szoba közepén felhalmozott 19-20. századi iratokkal együtt feküdt, hanem egy hatalmas könyvespolc mögött rejtőzködött, hogy átvészelhesse a szekus kíváncsiság megpróbáltatásait. „Kutakodásom” során vele együtt találtam meg a csíksomjai csodás gyógyulások 1784. évi vizsgálatának jegyzőkönyvét is (vö. Bárth 2000). A 21 század első évtizedében, amikor más gyűjtőlevéltárakkal együtt megalakult a Gyulafehérvári Érseki Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltára (UGYL), az udvarhelyi Szent Miklós plébánia irattára, benne az 1794. évi lengyelfalvi vizsgálat jegyzőkönyve is, átkerült az új levéltári gyűjteménybe. Ottani ideiglenes jelzete (UGYL. Főesperesi és plébániai iratok, 1794) a várható iratrendezések során még némiképp módosulhat.
