Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Tanulmányok - Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A bodrogközi borról és a mai borünnepről

A muskotályok az 1970-es évektől terjedtek, főleg az Othonel, ami leginkább kedveli az ottani talajt, s nem kényes - a sárgamuskotállyal szemben - a lisztharmatra, és nem rothad. Szentesben az első világháború után már a rizling volt jellemző, csak egy-két igényesebb gazdának volt furmint és hárslevelű. Úgy tartják, hogy a furmint a helmeci hegyen minőségében megközelíti a tokaji zamatot. Azért is szerették, mert jól bírta a szárazságot, s nem nagyon igényelte a trágyázást sem.

A vulkáni tufába vájt lyukpincék összehasonlíthatatlanul jobb minőségű bort érleltek, mint a földbe vájtak, nem beszélve a kamrákban tárolt borok minőségéről. Igazából a jobb minőségű pincék a Bodrogközben is a nagyobb múltú szőlészkedés nyomjelzői: senki nem tudja a pontos korukat, de bizonyos, hogy több száz éves objektumok is vannak köztük. Ezek szerencsés falvak, és szerencsés gazdák tulajdonában vannak: hőmérsékletük egyenletes, jó minőségű borokat képesek érlelni. A síkvidéki települések nagy részénél két méter körül feljön a talajvíz, tehát nem is alkalmasak a körülményeik a borászatra.

Az újabb szőlőültetvényekkel párhuzamosan változott bizonyos mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. A tőkés művelés időszakában több fajta szőlőt neveltek, azok borát általában együtt is szüretelték. A kordonos művelés az 1920-as, 1930-as évektől jelent meg, s elterjedését a „szocialista” időszak tetőzte be: 10 ár körüli szőlőterületet tarthattak meg a gazdák, ahol elsősorban a minőségjavítása révén tudták a hasznukat növelni. Ebben az időszakban jelentek meg a korábban ismeretlen vörös fajták (kékfrankos, kékoportó stb.), s vált jellemzővé a fajborok szűrése is.

A kordonos művelés elterjesztésében is volt szerepe a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. Mivel az állam lényegében az összes szőlőt felvásárolta - Királyhelmecen épült meg az a hatalmas felvásárló, amelyik a Felső-Bodrogköz összes értékesítésre termelt szőlőjét összegyűjtötte -, a közös gazdaságok is jelentős szőlőterületeket telepítettek. A helmeci állami gazdaság több mint 100 hektáron szőlészkedett, de a falusi szövetkezetek is jószerével minden homokdombot beültettek, ami szőlészetre alkalmas volt. Szentesben a szövetkezet szőlője a Véke melletti homokdombot foglalta el, Nagygéres és Kisgéres közös gazdasága is a hegy lábánál fogott kordonos szőlőművelésbe. Az újabb fajták oltványai is elkerültek a JRD-ből a paraszti gazdaságokba.

De nem csak a parasztok szőlészkedtek az 1960-as, 1970-es évektől: Királyhelmec környékén kertszövetkezet alakult, ahol minden belépő - akár városi értelmiségi, hivatalnok vagy közalkalmazott is - 4-4 ár szőlőt kapott. A területet közösen müveltették és őriztették, afféle hobbikertekként használták apró parcelláikat.

A bodrogközi településeken az 1990-es évek recens gyűjtései során megfigyelhető volt a szőlőművelés jelentős átalakulása, a szőlőtermelők differenciálódása. Az idősebb generáció számára természetes volt, hogy az elődöktől megörökölt rendben művelte a szőlőt, s továbbra is kijártak a „hegyre”. A szőlőkultúra és a borászat rendszere az ő gazdaságaikban megmaradt tradicionális formájában. Csak kevesen fogtak új ültetvények létrehozásába, ahol új fajtákat telepítettek és elkezdtek színborokat szűrni. A tradicionális eljárás továbbra is a vegyes borok előállítása volt: jószerével mindenféle szőlőt együtt szüreteltek és dolgoztak fel. A fiatalok egy része feladta a szőlőt, s akkor sem foglalkozott a borral és a pincével, ha megmaradt a falujában. Másik részük azonban - nem kis részben a közös gazdaságok szőlőművelésének mintájára - igyekezett modernizálni ezt a gazdasági ágat: kordonos szőlőt telepítettek, a régi fajtákat hárslevelűre, rizlingre, furmintra cserélték, amelyeket külön szűrtek (Viga-Viszóczky 2000, 180-183).

Mára általános a szőlő művelése vizsgált falvainkban, de mind az állomány mennyiségében, mind minőségében, mind gondozásában, mind pedig a bor minőségében jelentős differenciák vannak, ami az egyes családi üzemek eltérő tudását, különböző gazdasági kondícióját és célkitűzéseit is tükrözi.

115