Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Tanulmányok - Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A bodrogközi borról és a mai borünnepről
Acta Ethnologica Danubiana 17 (2015), Komárom-Komárno A bodrogközi borról és a mai borünnepről Víg a Gyula - Viszóczky Ilona A Kárpát-medence tájainak nagyobb része megfelelt a szőlőtermesztésre, leszámítva a Kárpátok vonulatát, ami egyszersmind a kultúrnövény elterjedésének klimatikus határa. A történeti Magyarország tagolt felszíne miatt azonban az egyes tájak nem egyformán voltak alkalmasak a szőlőművelésre. Már az Árpád-kor végére körvonalazódtak a jobb minőségű italt adó bortermő vidékek, amelyeket komplementer módon egészített ki a többi táj - vélhetően főként a paraszti önellátást biztosító - szőlőtermesztése (Makkai 1974, 48. Vö. Égető 2001, 527-531 ). A Tisza, a Bodrog és a Latorca folyók által határolt történeti táj, a Bodrogköz a szakirodalomban és a közbeszédben nem a boráról ismert: a Bodrogközt - hasonlóan a magyar Alföld más vízjárta vidékeihez - a történeti-néprajzi kutatás leginkább az archaikus eljárásmódok, „ősinek” vélt eszközök és technikák reliktum területeként tartotta számon. Az elmúlt félszázad alatt számos tudományos eredmény árnyalta a korábbi felfogást, s a településtörténet, agrártörténet, természeti- és társadalomföldrajz, valamint a néprajz tényei mellett más, hasonló adottságú tájak kutatása is formálta a rendszerelvű értelmezést.1 írásunk a Bodrogköz és érintőlegesen a Bodrog mente szőlő- és borkultúrája néhány jellemzőjét vázolja, valamint azt, hogy miként vált a bor az elmúlt emberöltő alatt a helybeli ünnepek újfajta szervezőjévé (Boros 1994, 205-218; Boros 1999. Vö. Viga 2009, 93-103). I. A szőlő- és borkultúra földrajzi alapjai A Bodrogköz szőlő- és borkultúrája szorosan összefügg mind a táj eredeti felszíni viszonyaival, mind pedig a kultúrtáj kialakításának következményeivel. A vidék mozaikos felszíne miatt a különböző térségek nem egyformán voltak alkalmasak a szőlőművelésre, a szőlő és a bor a vízrendezést megelőzően kevés település életében játszott jelentős szerepet. Az északi részen a síkságból kiemelkedő Tarbucka-csoport (Tarbucka: 277 méter, Szentiván-hegy: 272 méter), valamint a királyhelmeci Nagy-hegy és Kis-hegy (264, illetve 222 méter) kiváló feltételeket biztosít a szőlőtermesztéshez (Boros 1994, 205). Ahelmeci hegytől lényegében nem válik el Kisgéres szőlőhegye, és közelben van Bodrogszentesé is.2 Abban, hogy a szőlő évszázadokon át - főleg a filoxéravészig - a magasabb térszínekre szorult, a Bodrogköz egészségtelen birtokstruktúrája is szerepet játszott: a parasztemberek 1 Dóka 1977; Valter 1974; Balassa 1975; Frisnyák 2005; Siska 1986; Viga 1996. Összegző bibliográfia: Nagy 1999. 2 A kisgéresi szőlőhegy déli oldalán a dűlők 2/3 része már Helmechez tartozik, a tulajdonosok ma oda fizetik be a földadót.
