Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Krónika
hírű kakasig című új állandó kiállítása a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának hathatós anyagi támogatásával. A tárlatot Jaromír Kaličiak, Fülek polgármestere és Agócs Attila, a Vármúzeum igazgatója nyitották meg. A kiállítás címében szereplő pálma a 18. század elején került Fülek városi jelképeibe a Bebek család középkori címeréből, a kakas pedig a füleki zománcgyár védjegyében vitte el a helyi termékeken keresztül a nógrádi kisváros hírét a világ minden pontjára, hiszen a füleki edényeket az 1950-es évek végétől négy világrészre exportálták Európában Görögországtól Svédországig, Ázsiában Irántól Szingapúrig, Afrikában Marokkótól Csádig és Amerikában Kanadától Paraguayig. Mindkét szimbólum a hamvaiból feltámadni képes városka erejére utal tehát, hiszen a tárlat a város történetét a vár 1682-es lerombolásától - pontosabban a város 17. század végi újratelepítésétől - követi végig az 1960-as évekig, különös hangsúlyt helyezve a zománcgyár megalapításával megindult iparosodási és városiasodási folyamatokra az 1908 és 1945 közötti időszakban. Az első terem a helyi nemesség és iparosság tárgyi emlékeit és a környék katolikus lakosságának kulturális örökségét tárja a látogatók elé. A Füleken a 19. és a 20. században kastélyt vagy kúriát, illetve uradalmakat birtokló nemesi családok (Berchtold, Stephani és Flerold; Koháry és Coburg; Czebrián és Bakách-Bessenyei) néhány használati tárgya, valamint az egyes, helyben is tevékenykedő családtagok fényképei mellett a város 19. század eleji vásártartási joga is kiállításra került. A végvári mezőváros 17. századi fénykorába vezet vissza a helyi csizmadia- és szabócéh története. Tárgyaik jellegzetes lenyomatai a törökkor és az azt követő újratelepítés közötti átmenetet jellemző diszkontinuitási/folyamatossági önellentmondásnak, hiszen például a füleki csizmadiák a város 1682-es lerombolása utáni elnéptelenedését, majd adminisztratív jellegének hanyatlását követően még a 19. század derekán is az eredeti - még a végvári katonák közül verbuvált mesteremberek által metszetett - 1636-os pecsétnyomójukat használták. A katolikus vallási élet tárgyai közül kiemelkedik az az antifonálé, melyet II. Koháry István utolsó füleki várkapitány ajándékozott a helyi ferenceseknek a templomszentelés kapcsán 1726-ban, továbbá egy 1796-ban készült német feliratú feszületes türelemüveg. Szent Borbála 18. század derekán készült faszobra a fülekpüspöki templomból, egy különös szépségű öltöztetős Szűz Mária-szobor a füleki templom kápolnájából, valamint két barokk angyal az egykori sőregi középkori templomból. Az észak-nógrádi és délnyugat-gömöri palócság népművészete mellett a kiállítás második terme rámutat a város és a kistérség multietnikus jellegére is. A jellegzetes palóc áttört faragású huszáros és címeres lócák és padhátbetétek mellett egy szintén a 19. század utolsó évtizedében gyártott - Ajnácskőről a múzeum gyűjteményeibe került - festett népies bútoregyüttes, egy gömöri szuszékpár és két tulipános láda (melyek egyike 18. század végi keltezésű) adja a helyiség anyagának gerincét. A népi, illetve népies bútorművesség környékbeli emlékeit a tárlókban és a falakon pásztorfaragások (ivócsanakok, vajformák, rézberakással és ólmozással díszített botok és ostomyelek), szőttesek és hímzések, valamint nógrádi népi ezüst ékszerek egészítik ki. A helyi kézművesipar megismerésének szempontjából különös fontosságú az a Flróbel József füleki fazekas által 1853. december 24-én gyártott, vélhetően hegyközségi kancsó, amely gazdag szimbolikájával és feliratos felületeivel tűnik ki a jórészt későbbi keltezésű gömöri és gácsi fazekak, lábasok és drótozott korsók közül. A Fülek környéki palócság tárgyai mellett a vidékre a két világháború közötti csehszlovák földreformot, majd a második világháborút követően tervszerűen betelepített Gyetva környéki és részben észak-nógrádi szlovák kolonisták népi textíliái és díszes fafűvós hangszerei (Jozef Valach által készített füjarák, furulyák és szamfaragások), az utolsó füleki cigány kosárfonó gyártmányai, valamint az elveszett füleki zsidó hitközség tárgyai és iratai szemléltetik a város 20. század első harmadára kialakult etnikai képét. 225
