Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Könyvismertetések, annotációk
Örvendetes az, hogy elkészült három könyvkiadó kiadási szemléletének, a kutatási eredmények közzétételére irányuló törekvéseinek összefoglalása. Az Újvári Mária és Tibori Szabó Zoltán szerzőpáros a Minerva Könyvkiadónak a különböző olvasói igények kielégítésére, közöttük a folklórértékek népszerűsítésére tett törekvéseit, Dávid Gyula a Kriterion Könyvkiadónak az 1970- 1980-as években néprajzkutatások támogatásában és népszerűsítésében kifejtett heroikus munkáját, Vida Tekei Erika pedig a romániai változásokat követően alakult Mentor Kiadó 1995-2010 közötti néprajzi érdeklődését ismerteti. Több szerző 20. századi kutatói életpályákat tárt fel. Tötszegi Tekla a múzeumőr és múzeumteremtő dr. Kós Károly munkásságát ismertetve adatolta, miként jelölte és taposta ki három évtizedes muzeológiai tevékenysége során az Erdélyi Néprajzi Múzeum működéséhez szükséges ösvényeket. Almási István Seprődi János és Sztripszky Hiador közös népdalgyűjtéséről értekezve a nagyközönség számára ez idáig ismeretlen személyes dokumentumokat tesz publikussá. Keszeg Vilmos az Aranyosvidék című lap 1892-ben kiírt néprajzi pályázatának pályamunkáit, részletesen Borbély Sándor folklórfeltáró tevékenységét mutatja be. Olosz Katalin Viski Károlynak a szülővárosában az 1900-as évek elején végzett balladakutatásának történetét, eredményét ismerteti.5 Tánczos Vilmos Lükő Gábor bukaresti tanulmányútját, romániai folklórgyűjtéseit, román pályatársakkal való kapcsolatát foglalta össze. Ugyanennek a korszaknak, az 1930-as éveknek a bukaresti szociológiai műhelyébe, Dimitrie Gusti falukutató mozgalmának és az Erdélyi Fiatalok kapcsolatának történetébe nyújt betekintést Salamon Márton László tanulmánya. Kürti László a kutatásszemlélet és -módszertan alakulását követi nyomon a kalotaszegi lakodalmat leíró etnológiai irodalomban. Viga Gyula tanulmánya Gunda Béla életművének egyik kérdését, a „Kárpát-Európát” bejáró „vándorok” (pásztorok, vándormunkások, -kereskedők) kultúrák, régiók között közvetítő szerepét foglalta össze. Albert Ernő, a romániai magyar folklorisztika meghatározó kutatóegyénisége, Faragó József életpályájáról és életművéről elsőnek készít összefoglaló képet. Pozsony Ferenc egy írása Vámszer Géza életművének érdemeire, egy következő tanulmánya pedig Nagy Jenő néprajzi és nyelvészeti munkásságának jelentőségére mutat rá. A Nagy Olgát már többször méltató Keszeg Vilmos az alkotói életmű három paradigmáját tárgyaló írásában azt taglalja, hogyan jutott el Nagy Olga a hagyomány feltárásától a hagyomány értelmezéséhez, a narrativumok tartalmi-formai vizsgálatától funkciójuk és kontextusuk, a folklór, a kultúra egésze, a kultúra és a társadalom, a mentalitás egységének vizsgálatáig. Gazda Klára az iparművészként, a közízlés fejlesztőjeként, a művelődésszervezőként, a tanárként és néprajzkutatóként ismert Szentimrei Judit munkásságát mutatja be. Gatti Beáta a bukovinai székelyek életmódját megörökítő Sántha Alajosról közöl pályaképet. A két kötetbe foglalt tanulmányok azt jelzik, hogy a Herrmann Antal által meghonosított kutatásszemlélet az elmúlt évszázad során meggyökerezett és folyamatos maradt a romániai magyar társadalomban, újra és újra megújult. A kedvezőtlen politikai, ideológiai, tudományszemléleti körülmények nem tudták kiiktatni a néprajzi látásmódot. Kilépett az egyetemi képzés, az akadémiai kutatás intézményeinek keretéből, állandósult a mindennapi életben, a szerény intézményi kereteken túl beépült a hivatásos és autodidakta kutatók, oktatási, kulturális, vallási, szociális intézmények életébe. Ezzel magyarázható a teljesítmények, a kutatói habitusok, a néprajzi-honismereti reprezentációk változatossága, valamint a kutatástörténeti adatok sokfélesége és szétszórt volta. 5 Ez a tanulmány korrigálja Viski Károlynak a szakmai köztudatban hibásan élő születési dátumát. 178
