Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Könyvismertetések, annotációk
10. Néprajzi-kulturális régiók/kisrégiók hagyományos kultúrája kutatásának (szakirodaimának) összefoglalása. 11. Az erdélyi hagyományos kultúra területei kutatásának (szakirodaimának) összefoglalása. 12. Települések (falvak és városok) kutatásának (szakirodaimának) összefoglalása. A hat alkalommal jelentkezett másfél száz előadó különböző intézetekből, régiókból és tudományterületekről verbuválódott, különböző jellegű forrásokból tárt fel adatokat. Az első két konferencia előadásai a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 18. kötetében, Oktatás, kutatás, intézmények Kolozsvárt címen kerültek kiadásra 2010-ben, a következő három rendezvény szövegei pedig A néprajztudomány története. Intézmények, kutatók, kutatások címen a 20. kötetben, 2012-ben. Tánczos Vilmos elébe ment az erdélyi magyar kutatástörténet megírásának, amikor a vallási néprajzi kutatások tudománytörténeti összefoglalását tette közzé. Tanulmánya azoknak az írásoknak a sorát folytatja, amelyek a kutatás egy-egy területén felgyűlt eredményeket összegezték. Több alkalommal került sor az erdélyi tudományos életet meghatározó intézmények, folyóiratok intézeti keretében és a köréjük csoportosult értelmiségi körök kutatásainak, eredményeinek áttekintésére. Olosz Katalin az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Múzeum szellemi néprajzzal kapcsolatos tevékenységét követte nyomon az 1859-1948 közötti időszakban, arra figyelve, hogyan kerülhetett sor a néprajz iránti érdeklődés állandósulására. Salat-Zakariás Erzsébet a bukaresti Folklórintézet fiókjaként 1949-ben létrehozott kolozsvári Folklórintézet történetét, archívumának szerkezetét, munkatársait, állományának állapotát és mennyiségi mutatóit közli.3 Almási István az erdélyi magyar népzenekutatás műhelyeként ismert Kolozsvári Folklórintézet azon népzenei kutatásairól számol be, amelyeknek körülményeit a történelmi és politikai változások évtizedekre meghatározták. Cseke Péter a szociográfiai kutatást maga elé tűző Erdélyi Fiatalok falukutatásainak néprajzi és népművészeti szempontjait rekonstruálta. Ugyancsak több alkalommal került az érdeklődés homlokterébe a néprajzoktatás története. Olosz Katalin egy 1905 elején kezdődő és 1906 májusáig tartó eseménysort ismertet, Sebestyén Gyula egyetemi tanári aspirációjának történetét az Erdélyi Pállal folytatott magánlevelezés alapján. Keszeg Vilmos egy alkalommal az 1942. április 16-án lezajlott kari tanács jegyzőkönyvét publikálja, amelyen ülésen a Viski Károly távozása miatt megüresedett néprajz tanszék elfoglalására pályázó szakemberek életművének áttekintése és értékelése hangzott el, valamint megszületett a helyettes tanár további igénybevételét támogató döntés. Egy következő tanulmány az 1943-ban keletkezett terjedelmes jegyzőkönyv alapján Gunda Béla Kolozsvárra telepedésének körülményeit mutatja be, ugyanakkor Szendrey Ákos, Bálint Sándor, Bartha Károly, Lükő Gábor, Kovács László és Tálasi István pályázatának értékelését ismerteti. Nora Sava a kolozsvári tudományegyetem román szakos hallgatói folklórkörének 1958-1993 közötti (azaz a képzés szünetelésének idején végzett) terepmunkáit rekonstruálta.4 Asztalos Enikő a marosvásárhelyi Népi Egyetemen 1993-2011 között általa vezetett néprajzi tanfolyam céljait és tartalmát, hallgatóinak számát és motivációit mutatja be. Ozsváth Imola az időközben megvédett és kiadott doktori disszertációjának következtetéseit foglalja össze a középiskolai pedagógusok irányító és gyűjtőmunkájának eredményeivel, szemléletalakító hatásával kapcsolatban. 3 Korábban Faragó József ismertette az intézet adattárát. 4 A magyar egyetemi hallgatók társadalom-néprajzi köréről szintén készült összefoglaló: Borbély Éva: A Korunk társadalomnéprajzi körének története. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Keszeg Vilmos szerk. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság 2001, 216-223. p. 177
