Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)

A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Barna Gábor: Boldog Margit szentté avatási ügye 20. századi levéltári forrásainak értelmezéséről

Mind a tatárjárás, mind Trianon, mind az országnagyobbodás időszakában újjá kellett szervezni az országot. Felerősödött Magyarország Európa védőpajzsa aktualizált gondolata: „Tatárok, törökök, bolsevizmus ellen kényszerűségből ragadott [fegyvert] hazánk és öntestével védte meg Európát. [... Történelme során] nemcsak hősöket adott a hazának, hanem szenteket is az Egyháznak.” (Bőle 1944, 353). A püspöki és papi buzdító beszédekben Margit alakja ezért a „biztatás”, a „nemzeti önérzet”, „fölséges példaképe”, a „szent leány”, az „önmegtagadás” és „szeretet”„misztikus” példája, „élete áldozat a hazáért” alakján keresztül egy „szent család”, az Árpádok családja jelenik meg, de tágabban „a magyarok nagy szent családja, sőt körülötte egy egész szent ország” is (Bőle 1944, 342).

Ilyennek ábrázolták Margitot a vizsgált szövegek. A szentté avatási ünnepségről 1944. január 16-18. között bőven tudósított a nyomtatott sajtó és a rádió. A budapesti központi ünnepség mellett az ország majdnem minden településén volt megemlékezés. Azt a „bizakodó reményt keltve bennünk, hogy nem pusztulunk el napjaink véres veszedelmében” (Bőle 1944, 404). Még az ünnepen felolvasott püspökkari körlevél is hangsúlyosan utal „a második világháború vérzivataros napjaira, mikor már a békés polgárok és az ártatlan gyermekek élete is éppen olyan veszedelemben forog, mint a harctereken küzdő katonáké” (Bőle 1944, 415). A magyar püspökök Szent Margitot állítják példaként a társadalom minden rétege elé, aki „most már örökké a magyar főváros szentje és védnöke lett” (Bőle 1944, 418 és 424).

Jól előkészített kultusza azonban nem bontakozhatott ki, az alakjáról és koráról megszerkesztett nagy narratívum is megkopott. Mert a szentté avatási ünnepségek után néhány hónappal Magyarországot elérte a front, majd utána a szovjet megszállás, és 1948-tól a kommunizmus. A kultuszteremtés nagy lendülete elakadt, megtört.

S most jönnek a kérdéseim: vajon az ilyen típusú szöveganyag a folklór területéhez tartozik-e? Felvezető referátumában Voigt Vilmos említést sem tett a történeti forrásanyagot elemző folklorisztikai törekvésekről. Vagy nem tartozik a folklór területére, vagy legalábbis peremterületére mindaz, amit a Wolfgang Brückner, Christoph Daxelmüller, Walter Hartinger, Klaus Guth, Richard Jeřábek, Flana Dvořáková, Daniel Olszevski (Olszevski 1996), Tüskés Gábor, Knapp Éva, Glässer Norbert, Bárth Dániel, jómagam és még sokan, csinálunk? Elsősorban vallási tematikával foglalkozók nevét említettem.

Saját válaszaim a következők: e levéltári forrásokban található szövegek különböző műfajú történeti folklórszövegeknek tekinthetők. Azaz folklórszövegként elemezhetők tehát, vizsgálhatók, értelmezhetők a folklór eszközeivel. Ám gyakran újfajta történeti szemléletet kell kialakítani elemzésükhöz. E narratívumoknak nagy szerepe lehet a történeti tudat, az identitás, a világkép megformálásában. Ezek eredője határozza meg máig Szent Margit alakjáról, életéről szóló tudásunkat, képünket. Úgy gondolom, hogy a vallási néprajz (történeti folklorisztika) ezekben az esetekben a klasszikus és/vagy újabb folklorisztikai szemléletekkel, elméletekkel és módszerekkel él.

90